Ami pedig nem kis hír, ugyanis a Frogster bejelentette: szeptemberben Taborea világába visszatérnek az elfek! A Chapter II: The Elven Prophecy című bővítményben mindehhez természetesen egy gazdag háttértörténetet, rengeteg új missziót és küldetéssort kapunk, no meg új régiókat, a tündék birodalmában, többek között egy elf szigetet Ravenfell partjainál.

A hegyes fülű nemzetség egyike Taborea legrégibb népeinek; intelligenciájuk és ügyességük páratlan, fémmegmunkáló tudásuk a törpékével vetekszik, finom, már-már törékenynek tetsző fegyvereik, a híres elf hosszúkard és hosszúíj a hozzáértő kezekben halálos eszközzé válnak. A tünde királyság, Yore (amely a mostani Aslan-völgyben fekszik, és amelyet épp ezért úgy is emlegetnek: „A kezdet”) a démonokkal vívott harcban több részre szakadt. Egy orákulum próféciájára hallgatva Isnasil herceg vezetésével az elfek egy csoportja elmenekült a konfliktus elől, míg a többiek, Antaikolon király vezetése alatt összecsaptak az ellenséggel. A hasonló kataklizmákat elkerülendő az uralkodó egy hatalmas, mágikus falat építtetett, melybe beledöfték az Arclight nevű szent kardot, így a fal gonosz számára áthatolhatatlan akadályt jelentett. Azóta az Antaikolont egykor segítő elf harcosok leszármazottjai (kik jártassá váltak a harcművészetekben is) az Arclight őrzőiként és paladinjaiként szolgálják nemzetségüket. Ám pár száz évvel később egy elf herceg, Sig'aylas kihúzza a kardot a falból, hogy ember szerelmét megvédje, ezzel eltűnik a fal, és a nagák előtt ismét szabaddá válik az út Yore felé...

Egyelőre tehát ennyi az információnk az új pakkról, amelybe azért nyilván kerülnek apróbb finomítások, kiegyensúlyozások is, de aki szereti ezt a klasszikus fantasy kasztot, az bizonyára így is, úgy is ki fogja próbálni majd.