A tavaly bemutatott Gear VR eddig elsősorban a fejlesztők számára volt elérhető, ez azonban még idén megváltozik. Az Oculus Connect 2 konferencián a Samsung bejelentette, hogy novemberben jelenik meg a Gear VR felhasználói változata -- pontos dátumot nem kaptunk, de azt igen, hogy a szerkezet 99 dollárba kerül, ezzel az alacsony árral szeretnék ugyanis minél több emberhez eljuttatni.

Ha nem tudod, mi az a Gear VR, akkor röviden annyit kell megjegyeznek, hogy az Oculus Rift mobilokhoz tervezett kistestvére, és azért ezt a párhuzamot használtam, mert az Oculus által fejlesztett technológia dolgozik ebben is. Szóval, ez egy virtuális valóság szemüveg, ám nem a számítógépre kell kötni, hanem egyszerűen bele kell helyeznünk a Samsung okostelefonunkat, és már el is merülhetünk a digitális világban.

A Gear VR eme új változata lényegében azonos az eddig látottakkal, azzal a nagy különbséggel, hogy immáron a Samsung összes, 2015-ös csúcskategóriás telefonjával (Galaxy Note 5, a Galaxy S6, a Galaxy S6 Edge, Galaxy S6 Edge+) kompatibilis, valamint 22%-kal könnyebb és a beépített érintés érzékeny felület is átalakult, a jobb kezelés érdekében.

samsung-gear-vr-2015.jpg