• A Fortnite trónját ostromolja a SCUM
  • Napi nézőszámban behozta a Fortnite-ot

A SCUM még meg sem jelent, mégis roppant érdeklődésre tarthatott számot tegnap, mikor a Devolver Digital feloldotta a streamelésre vonatkozó embargót. A játék augusztus 29-én érkezik korai hozzáférésbe, de néhány népszerű streamer már rátehette a kezét és a nézettség bizony nagyon közel járt, sőt, időnként még meg is haladta a jelenlegi abszolút rekordert, a Fortnite-ot. Ez több, mint 200 ezer embert jelent, ami nem kis teljesítmény, akárhonnan nézzük is.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Ez, mint már említettük, a népszerű befolyásolóknak is köszönhető, de a SCUM azért fel tud mutatni mást is. A 64 játékost egy 144 négyzetkilométeres térképre dobnak le, ahol nincs arénát szűkítő kör. Ehelyett sokkal nagyobb hangsúlyt kap a túlélés, melynek bizony része az alapvető emberi szükségletek (igen, kábelt is fektetsz majd) kielégítése is, de az olyan részletekre is hangsúlyt fektet, mint a vizes ruhák miatt csökkenő testhőmérséklet.

Hogy a lendület kitart-e, majd meglátjuk, mindenesetre egyértelmű, hogy van érdeklődés a játék iránt.