• Mostantól szabadon moddolható a Serious Sam 4
  • A Croteam ehhez pedig egy hasznos kis eszközkészletet is a piacra dobott
  • A Serious Editor 2021 már elérhető a Steamen teljes Workshop integrációval

Még tavaly szeptemberben debütált a Serious Sam 4 (tesztünket a játékról itt olvashatjátok), ami a maga nemében ugyan relatív szórakoztató volt egy ideig, de sajnos nem igazán ért fel a sorozat korábbi, kultklasszikus részeihez. Aggodalomra azonban semmi ok, mostantól ugyanis mi is kipofozhatjuk a játékot, ami immár hivatalosan is támogatja a modokat.

A remek hírt a Croteam jelentette be nemrég, akik egyben egy hivatalos eszközkészlettel is megdobták a játékosokat programjuk módosításához. A Serious Editior 2021 jelenleg is elérhető a Steamen, ráadásul teljes Workshop integrációval érkezik, amit mindig jó hallani. A bejelentés kapcsán a Serious Sam 4 egyik veterán fejlesztője is nyilatkozott, aki elmondta, hogy a modderek már korábban is a közösségük gerincét képezték, így természetesen már alig várják, hogy milyen modokkal állnak elő a legújabb játékukhoz.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!