Dobd félre a térképet és fújj egy nagyot, mert Pywel kíméletlen világa hamarosan sokkal simulékonyabb lesz, miközben pont úgy izzaszt majd meg, ahogy a legjobban élvezed – már aki szereti ugye a kihívást. Ritka pillanat a játékiparban, amikor egy stúdió nemcsak bólogat a panaszáradatra, hanem konkrét dátumokkal és funkciókkal bizonyítja, valóban figyelnek arra, amit a közösség a fórumokon dühöngve vagy épp rajongva összehordott. A Crimson Desert indulása körüli porfelhő lassan elül, a Pearl Abyss pedig ahelyett, hogy hátra dőlne, egy olyan tavaszi ütemtervet rakott le az asztalra, ami után még azok is kedvet kapnak egy újabb körhöz, akik korábban a falhoz vágták a kontrollerüket egy-egy zavarosabb harc után. Az egyik legizgalmasabb újítás a boss rematch. Ha egy ellenfél korábban szétvert, most visszamehetsz, és újra megküzdhetsz vele – csak épp már erősebben, tapasztaltabban. És ha ez nem lenne elég, jön a stronghold visszafoglalós rendszer is. Ez azt jelenti, hogy az egyszer már felszabadított erődítményeket az ellenség újra elfoglalhatja. Ezt azért lépték meg, mert egyre többen panaszkodtak a hiányzó endgame tartalom miatt, ám ezek után mindig lesz kit lezúzni, mindegy hány órát öltél bele a játékba. Ráadásul az egyik legnagyobb hiányosság mostanáig a nem létező nehézségi beállítás volt. Pedig ezt nagyon sokan szóvá is tették a fejlesztőknek, de eddig nem történt előrelépés. Szerencsére azonban ezt is orvosolják, és ennek apropóján lesz már easy, normal és hard mód is, mindezt úgy, hogy menet közben is válthatsz köztük.
Borítókép: Steam