A fegyverek új nemzedéke
Kb. 200 új jószág és úgy 80 vértezet vár ránk, ebben persze benne vannak ugyannak a darabnak a különféle szintű/képességű verziói is. Új neves fegyverek is lesznek, mint a Ruin's Edge íj, amely a játékost véletlenszerű hatással lepi meg, vagy a Duskfang/Dawnfang, amely számolja, hányat öltél vele, és ettől függően lesz egyre erősebb. A mágusok is kapnak persze köpenyeket, botokat, és lesz „a” bot, a Staff of Sheogorath, mely nem azonos az alapjátékban találhatóval, hanem egy teljesen új, félelmetes erejű készség lesz.

A nagy truváj persze a két új fegyver- és páncélosztály, melyet csak az újonnan feltárt birodalom kovácsmesterei képesek előállítani. A főváros, New Sheoth, mint tudjuk, két részre oszlik, csakúgy, mint a birodalom maga. A Maniához tartozó félben, Blissben a könnyűvértesek kalapáltathatnak maguknak borostyánból (Amber) vértet vagy íjat, feltéve, ha a kalandok során gyűjtögetnek elég alapanyagot a sárga kőből. A Dementiához hű Crucible műhelyeiben a beszédes nevű Őrület-ércből (Madness Ore) készülnek a nehézpáncélok és kardok, balták, egyéb büntetőeszközök.

Érdekesség, hogy immár nemcsak az Arcane University különtermében tudjuk majd megbűvölni holmijainkat, hanem a világban talált „mátrixok” segítségével is, ezek egyfajta öntőformák, melyek a bennük „új életre kelt” eszközöket felruházzák mágikus képességekkel.

Új varázslatok is lesznek, de új hatások nem. Természetesen a most bemutatkozó lényekhez járnak a megfelelő idézőmágiák,és a főküldetés során is elnyerhetünk néhány igen ütős darabot, például egy területtámadó „Frenzy”-t, vagy egy olyat, mellyel megváltoztathatjuk az időjárást.

Az őrült birodalom
A „reszkető szigetek” elég izgalmas lényeket rejtenek, mindegyiknek lesz valamely speciális képessége, különlegessége. A Grummit az esőben gyógyul, a Gnarl nagyobb és erősebb lesz, ha tűzzel, jéggel vagy sokkolással támadod, a Scalon láthatatlanná válva próbál meg becserkészni. A Heretics és Zealot kaszt képviselői nagyjából hasonlóak, mint Cyrodiilban a Conjurerek és a Necromanták, azzal a különbséggel, hogy ha felveszed a köntösüket és csuklyájukat, nem támadnak meg, csak ha annyira közel mész hozzájuk, hogy felismerik benned az imposztort. A sokat kritizált fejlődési rendszer egyébként nem változik, bár némi finomítást eszközölnek rajta a fiúk (lesznek hibajavítások is, elsősorban az összeomlásokat igyekeztek a fejlesztők kiküszöbölni).

Ezen a területen még a büntetés is érdekes. Amikor elkapnak, egy szál kisgatyában bevágnak egy várbörtön mélyére. Ha élve kijutsz belőle, minden bűnöd megbocsáttatik, holmid pedig a kijáratnál, egy ládában vár rád. Persze ne hidd, hogy olyan egyszerű lesz a szabadulás... Aki pedig örömmel gyilkolászik, annak is meglesz a „játszótere”: az elhullott NPC-k egy temetőbe kerülnek, fejfájukra mókás sírfelirat kerül...

Az új céh, amelynek megbízásából az őrület istenségének földjén kell ügykezelnünk, a Court of Madness, a csúcson elérhetjük a Duke of Mania vagy Duke of Dementia rangot. A rajongók örülhetnek, mert ismét felbukkannak az „aranyszentek”, azaz a Goldan Saints különítmény, akik a Dark Seducers komákkal együtt Sheogorath testőrségét és hadseregét alkotják, így néha a mi oldalunkon állva, minket segítve csépelik például a birodalomra törő Knights of Order vitézeit - néha viszont minket gyepálnak... Ehhez kapcsolódik az is, hogy ismét számos küldetést megoldhatsz kétféle módon is, például lesz, ahol vagy a Golden Saints vagy a Dark Seducers embereit kell támogatnod, és később ennek függvényében kell vagy egyik, vagy másik oldalt megmentened.

Jól elleszünk...
Az új terep egyébként körülbelül az alapjátékbeli terület negyede, több mint kéttucat felfedezendő és kipucolandó barlangrendszerrel, bányával, kazamatával és miegyébbel, számos faluval, településsel, kb. egy tucatnyi Heretic és Zealot táborral, plusz 20 obeliszkkel, melyekből a Knights of Order katonái sorjáznak elő. Aki igazán belemerül a játékba, 30-40 órát simán kibekkelhet benne, ami azt hiszem, elég becsületes idő egy kiegészítő lemezhez képest. Akit pedig a háttér is érdekel, kéttucatnyi új könyvben tanulmányozhatja Oblivion különféle létsíkjainak legendáriumát.

Megjelenés március 27-én, 30$-os áron. A játékhoz egyébként nemrég felraktam egy videót is, melyet a Letöltéseknél megtaláltok, érdemes megtekinteni azt is...