Nem akar ebből a bizniszből kimaradni a játékipar sem, így aztán nem volt meglepő, hogy beindult a licit a Bűnös város bitverziójára. Az már annál inkább, hogy a jogokat nem egy nagy cég, hanem az eddig egy gyengébb (Jackass the Game, csak konzolokra) és egy közepes/jó (a Heroes of the Pacific arcade repülős akció) címet hegesztő kaliforniai Red Mile Entertainment kaparintotta meg. Maga Frank Miller azt nyilatkozta, hogy látta a srácok terveiben az elhivatottságot, mely szerint egy, a képregény világához és hangulatához illő játékot akarnak letenni az asztalra, ezért állt a projekt mellé.
Nos, a legfrissebb hír szerint ez az elkötelezettség újabb rügyet fakasztott: a stúdió leszerződtette a Sin City játék forgatókönyvének megírására Flint Dillét. Az ő neve talán kevésbé ismert, de ha azt mondom, hogy neki köszönhetjük a The Chronicles of Riddick: Escape from Butcher Bay és a Death To Rights könyveit, melyekért meg is kapta az Év sztorija elismerést, akkor rögtön más színben tűnik fel ez a tehetséges alkotó, akit egyébként nemcsak írónak, de tervezőnek is felkértek, valamint a projekt általános
A projektben még egy cég érdekelt, akinek tulajdonképpen az üzlet megkötését köszönhetjük: az Union Entertainment, egy videojátékok gyártását szervező, valamint tehetséggondozó- és közvetítő cég, ők voltak a producerei a konzolos The Darkness című akciónak is. Az Union készítette el a Sin City játék eredeti koncepcióját, e dokumentumok győzték meg Millert, hogy érdemes híres szülöttéből bitverziót készíteni.
Egyelőre tehát az előjelek egyre biztatóbbak, ennyi tehetség és az eredeti alkotó felügyelete mellett kisülhet valami egészen finom süti ebből az amúgy tényleg monitorokra kívánkozó anyagból. Természetesen ilyen korai fázisban sem időpontról, sem platformról még nem számolhatunk be, de amint konkrétumokról értesülünk, jelentkezünk.