• 2021-ben ünnepli Sonic a 30. születésnapját
  • A SEGA nagy tervekkel készül az évfordulóra

Ritka, hogy egy játéksorozat 30 évig kitart. A Final Fantasy két évvel ezelőtt ünnepelte ezt a jeles évfordulót, 2021-ben a leggyorsabb kék süni, Sonic is ezt fogja tenni. Sok gyenge játék után a rajongók  több címmel is gazdagodhattak 2017-ben, az egyik a Sonic Forces volt, a másik a Sonic Mania, ami most a PS Plus egyik címe. Jövőre jön a Sonic film, 2021-ben pedig egy újbb nagy durranás, legalábbis Iizuka Takasi, a Sonic Team vezetője ezt állítja.

A szakember ennél több információt nem osztott meg, azt azonban tudjuk, hogy már készül a következő Sonic the Hedgehog cím. Ez a március elején, a texasi Austinban megrendezett South by Southwest fesztiválon derült ki. Lehet, hogy ezt fogjuk megkapni két év múlva? Az információmorzsákat összerakva arra lehet következtetni, hogy PS5-ön és az Xbox Scarletten láthatjuk viszont a sünit vagy egy teljesen új kalandban, vagy egy, a Sonic Generations mintájára készült játékban.

sonic-generations-1124-025960x540.jpg