A Sony már a lemezek kinyírása előtt befogta az alkalmazottak száját

A korábban a God of War Laufey-n dolgozó Alanah Pearce arról beszélt a legújabb videójában, hogy a cég minden eddiginél komolyabban beszabályozta a dolgozók kommunikációját a közösségi médiában.

Hivatalosan is elindultunk a szép új digitális világ felé, hiszen nem elég, hogy a GTA 6 dobozában csak egy kódot fognak találni az emberek, a Sony is búcsút int a lemezeknek. A cég július elsején adta hírül, hogy 2028 januárjától már nem készülnek fizikai kiadások az új PlayStation-játékokból, így azok is kénytelenek lesznek hozzászokni a PS Store használatához, akik szeretik a polcukon tudni a megvásárolt portékát. Mivel évek óta csökken a kereslet a korongok iránt, lehetett rá számítani, hogy valamelyik nagy cég meghozza ezt a döntést, ám így is óriási népharag zúdult a japánokra a bejelentés után, a kedélyek pedig azóta sem nagyon csillapodtak, elég csak megnézni a Marvel's Wolverine új előzetese alatt található kommenteket. A PlayStation ugyan a rossz hír átadása óta is jelen van a közösségi médiában, a kék csapat azonban látványosan kerülgeti a forró kását, avagy mindenről beszél, csak épp a lényegről nem.

A korábban a God of War Laufey-n dolgozó Alanah Pearce is ezt a témát boncolgatta a legújabb videójában, az egykori újságíró pedig azt állítja, egyáltalán nem véletlen az óvatos kommunikáció. A Santa Monica Studio egykori munkatársa szerint a Sony eddig is szigorúan meghatározta, hogy mit mondhatnak a dolgozók a közösségi oldalakon – többek között őt is beszabályozták az új God of War kapcsán –, ám a mostani helyzetben még kisebb az alkalmazottak mozgástere. 

„A PlayStation first-party stúdióinál dolgozók azt mondták nekem, hogy soha nem láttak még a Sonytól annyira szigorú irányelveket, mint a mostani szituációban” – fogalmazott a videós. Alanah Pearce szerint a Sony teljes mértékben tisztában volt azzal, hogy a lemezek kinyírásának bejelentése PR-katasztrófába torkollik, így pontosan megmondta az embereknek, hogy miről beszélhetnek a közösségi oldalakon, és melyek azok a témák, amiket még csak a kisujjukkal sem érinthetnek meg. Kíváncsi vagyok egyébként, hogy mikor és milyen módon reagál a vállalat az elégedetlenségi hullámra, hiszen semmi jó nem sülhet ki abból, ha huzamosabb ideig ignorálja a közösség visszajelzéseit. Ti elfogadtátok már, hogy a Sony lemezek nélkül képzeli el a jövőt, vagy nehezen emésztitek meg a digitális átállást?

Borítókép forrása: Mehaniq/Depositphotos