Eddig is sejthettük, hogy a Sony és a Sucker Punch legújabb japán kalandja, a Ghost of Yotei nagy kasszasikert aratott, de csak most derült ki, hogy valójában mekkorát! A Sony pénzügyi igazgatója, Lin Tao a legfrissebb negyedéves jelentésben fedte fel, hogy az októberben megjelent folytatás az első hónapjában több mint 3,3 millió példányban kelt el világszerte. Habár a nyilvánosságra hozott adatok jellege miatt nehéz pontosan fej-fej mellé állítani a két Ghost-játékot, az jól látszik, hogy Atsu kalandja felülmúlja az eredeti Ghost of Tsushima 2020-as teljesítményét a debütálása időszakában, amely 128 nap alatt jutott el ötmillióig. Nem csoda, hogy a Sony CFO-ja kiemelte: a Yotei jelentősen hozzájárult a negyedéves pénzügyi eredményekhez.
Összehasonlítva a két játékot, egyértelműen látszik a folytatás fölénye a kezdeti eladások terén. Míg akkor új IP-ként a Tsushima lassabb, de stabil tempóban építkezett, addig a Yotei robbanásszerűen indult, és már a kiadás utáni első hetekben előzte az elődjét. Ez részben köszönhető persze a megnövekedett rajongói bázisnak, de ne felejtsük, hogy a Ghost of Tsushima a PS4 generációjának végén érkezett, amikor a legmagasabb volt a platform beágyazott játékosszáma – ezzel szemben a Yotei a jelen generáció derekán futott be, amikor még jóval kevesebb PS5-ös játékos van, mint 2020-ban PS4-es.
A franchise és a Sucker Punch stúdió jövőjére nézve a fentiek egyébként fantasztikus hírek, bár jól rámutatnak arra is, hogy még mindig a nagy költségvetésű, minőségi sztorijátékok jelentik a PlayStation-platform erősségét. Sajnos épp ezekből a belsős exkluzívokból volt igazán kevés az elmúlt egy-két évben, miközben a Sony live service-próbálkozásai sorra kaptak kaszát vagy dőltek be. Reméljük, a generáció végére vagy a PS6 időszakára átértékelik ezt az irányváltást.
Borítókép forrása: Sucker Punch Productions