• Újfent mozgásban a Spyro Reignited Trilogy
  • Ezúttal a Spyro: Ripto’s Rage egyik pályáját láthatjuk

Na jó, nem egész negyed órán, hanem „csak” tizenkét percen keresztül láthatjuk mozgásban a Spyro Reignited Trilogy-t, de ez nem vesz el az élvezeti értékéből. Ugyan a Sony E3 2018-as vetítésén nem, de később, még a show folyamán a Sony színpadján már láthattuk akcióban a játékot, most a Playstation Underground mutatta meg mozgásban.

Ezúttal a második felvonás (Spyro: Ripto’s Rage) Idol Springs pályájába nyerhetünk betekintést, és az eddigiek alapján bátran kijelenthetjük, hogy a Toys for Bob legalább olyan jó munkát végzett a kis sárkány trilógiájával, mint a Vicarious Visions az indiai erszényes borz kalandjaival, már ami a modelleket, animációkat és a képi világot illeti. A játékmenet pedig marad a régi, már csak az a kérdés, mennyire állja majd meg a helyét napjainkban.

A játék megjelenése szeptember 21-én esedékes, Playstation 4 és Xbox One platformokra, de remélhetőleg jövőre PC-re is megérkezik, ahogyan a Crash Bandicoot N. Sane Trilogy is tette.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!