• A Google szerint a Stadia körül minden a lehető legnagyobb rendben
  • Idén több mint 100 új játék fog megjelenni a streaming szolgáltatás kínálatában
  • A Stadia partnerei között pedig olyan nevek vannak, mint az EA, a Capcom vagy a Ubisoft

A Stadia eddig enyhén szólva sem mondható nagy sikersztorinak. A Google streaming szolgáltatása már a rajtjakor sem vonzott olyan sok érdeklődőt, azóta pedig csak rosszabbodott a helyzet. Hogy mást ne mondjunk, a cégóriás idén februárban bezárta mindkét belsős fejlesztőstúdióját, melyeknek az lett volna a feladata, hogy exkluzív játékokat készítsenek a platformra.

Mindezek ellenére azonban a vezetők kifejezetten pozitívan állnak a Stadiához. Nemrég például a platform vezető marketingese, Nate Ahearn, egy interjúban elmondta, hogy szerintük minden rendben a Stadia háza táján, a szolgáltatás pedig csak idén több mint 100 játékkal fog bővülni. Ahearn egyben azt is hozzátette, hogy olyan AAA kategóriás kiadókkal léptek partneri kapcsolatra, mint az EA, a Capcom vagy a Ubisoft, így szerinte a Stadia jövője is biztosítva van.

stadia-exkluziv-jatekok-jonnek-a-gears-tactics-a-rock-band-es-az-until-dawn-fejlesztoitol.jpg