Szinte a lőtéri kutyát sem érdekli, hogy megjelent a Starfield eddigi legnagyobb frissítése

Tegnap repült be a Free Lanes nevű update és a Terran Armada DLC a Bethesda sci-fi RPG-jéhez, a játékosszám alapján azonban nem sok embert mozgatnak az újdonságok.

Április 7-e fontos fordulópont volt a Starfield karrierjében, hiszen amellett, hogy végre PS5-re költözött a Bethesda kissé csalódást keltő szerepjátéka, megérkezett a Free Lanes frissítés, valamint az új sztori DLC, a Terran Armada. Ami az említett update-et illeti, nem túlzás a „grandiózus” jelzővel dobálózni, mivel az adaléknak köszönhetően végre szabadon repkedhetünk a bolygók között az adott csillagrendszeren belül (a fel- és leszállás sajnos maradt a régi), kaptunk egy új erőforrást (X-Tech), érkezett egy új rang a fegyverekhez és a felszerelésekhez, ráadásul az űrhajót is jobban testre szabhatjuk, mint korábban bármikor. A hivatalos leírás alapján egyébként csak a felszínt kapargattuk ezzel a kis összefoglalóval, ha az összes részletre kíváncsiak vagytok, ERRE tessék.

Forrás: Steam
Forrás: Steam

A steames értékelések alapján a komplett robothadsereget felvonultató kiegészítő, a Terran Armada is sokkal jobban sikeredett, mint a pocsék Shattered Space, éppen ezért azt hinné az ember, hogy rengetegen voltak kíváncsiak az újdonságokra. A helyzet azonban az, hogy alig növekedett az érdeklődés a Starfield iránt, legalábbis Steamen, ahol a kezdeti dömpinget követően hamar megcsappant a játékosszám. Talán mi is beszámoltunk róla anno, hogy az RPG 330 723 felhasználóval érte el a csúcsot két és fél évvel ezelőtt (via SteamDB), az elmúlt hónapokban viszont már csak átlagosan 4-8000 űrhajós szkennelte egyszerre a planéták élővilágát – mindezt úgy, hogy a Bethesda egy időben két marékkal szórta a javításokat. A frissítés és az expanzió miatt ugyan nőtt egy picit ez a szám, de a 19 914 fős csúcs így is édeskevés egy Bethesda-játék esetén, pláne úgy, hogy ezeket az adalékokat azért reklámozták rendesen, nem fű alatt érkeztek.

Szerencsére a Bethesda az egyre kisebb rajongótábor ellenére is kitart a Starfield mellett, Tim Lamb, a stúdió vezető kreatív producere ugyanis azt mondta márciusban, hogy még évekig fogják támogatni az új IP-t, ami így is sokkal szebb arcát mutatja, mint 2023-ban. Az viszont biztosra vehető, hogy ebből nem lesz Cyberpunk 2077 és No Man's Sky szintű visszatérés, hiszen ha még egy frissítés-DLC kombó sem képes felpörgetni a játékosszámot, akkor semmi. Ti egyébként ránéztetek már az újdonságokra?

Borítókép forrása: Bethesda Game Studios