• 2022. november 11-én érkezik a Starfield
  • Ami jóval komolyabb RPG lesz, mint a Bethesda korábbi címei
  • Egyben pedig nagyobb, mint bármi, amin a stúdió eddig dolgozott

A Starfield körül a bejelentését követően elég sokáig komoly csend uralkodott, ez azonban tegnap végre megtört, mikor a játék megkapta az első komoly trailerét a Microsoft és a Bethesda E3-as prezentációja során. Ráadásul ez még nem minden, nemrég ugyanis Todd Howard is megszólalt egy interjúban, ahol kicsit részletesebben is beszélt a készülő projektjükről.

starfield-komoly-rpg-01.jpg

Elmondása alapján a Starfield egyértelműen egy komolyabb szerepjáték lesz, mint a korábbi alkotásaik, egyben pedig hatalmas világgal fog rendelkezni. Ami a hátteret illeti, ezen a téren leginkább talán az űroperák műfajához lehetne hasonlítani a játékot, avagy a technológia realisztikus, de azért nem túl realisztikus lesz, míg a kampány során egy sor idegen világot és fajt is felfedezhetünk majd.

A Starfield 2022. november 11-én debütál PC-re, Xbox Series X-re és Series S-re valamint Xbox One-ra.