Szeretnétek spórolni 12 000 forintot? Akkor irány a Steam!

33,99 euró helyett most teljesen ingyen varázsolhatjátok a könyvtáratokba a Wild Terra 2: New Lands című MMORPG-t, de nem árt sietni, mert már csak néhány napig él az ajánlat.

A szokásosnál is több ajándék vár benneteket, ha ellátogattok Steamre, hiszen amellett, hogy június 15-ig teljesen ingyenes a horrorba oltott étteremszimulátor, a Happy's Humble Burger Farm, a The Red Lantern című narratív kaland és az Eets is egy fillér kifizetése nélkül pattanhat a kosárba – az előbbit június 18-ig, míg az utóbbit június 15-ig tudjátok behúzni. Habár sem a Happy's Humble Burger Farm, sem a The Red Lantern nem tartozik az olcsó kategóriába (az előbbi 19,5 euróba, az utóbbi pedig 20,99 euróba kerül), még ezek is eltörpülnek a negyedik muskétás mellett, a jelenleg szintén ingyenes Wild Terra 2: New Lands dobozán ugyanis 33,99 eurós, tehát nagyjából 12 000 forintos árcédula szerepel.

A Juvty Worlds 2022 novemberében megjelent alkotását egy olyan, túlélőelemekkel dúsított MMORPG-ként tessék elképzelni, amelyben egy középkori világban kell boldogulnunk, és csakis rajtunk áll, hogy miként birkózunk meg a nehézségekkel. Egy kazalnyi szakma (építész, kovács, halász, gyógyító, alkimista, pék, tengerész, tímár, kereskedő, farmer, ékszerész, satöbbi) közül választhatjuk ki a számunkra legmegfelelőbbet, aki pedig valódi izgalmakra vágyik, egyedül és csapatban is nekiveselkedhet a sötét kazamatáknak és az óriási kihívást nyújtó főellenfeleknek.

Mint minden valamirevaló MMO-ban, a Wild Terra 2: New Landsben is hozhatunk létre guildeket, vannak PvP és PvE zónák, ugyanakkor az építkezés és a crafting is nagy hangsúlyt kapott – utóbbi a steames leírás szerint messze nem olyan egyszerű, mint más játékokban. Emellett egy rakás egzotikus állat is várja, hogy megszelídítsük, ezek a lények ráadásul nem csupán biodíszletként szolgálnak, a szintlépések során ugyanis véletlenszerű bónuszokat kapnak, tovább mélyítve ezzel a buildépítést. Apropó buildépítés: hírünk alanyában nincsenek karakterosztályok, azok a képességek – legyen az harci vagy nem harci –  fejlődnek, melyeket aktívan használunk, nagyjából úgy, mint a The Elder Scrolls-sorozatban. Bár a Wild Terra 2: New Lands vegyes megítélésnek örvend a Valve boltjában, június 15-ig (helyi idő szerint este 7 óráig) egy fillért sem kell fizetnetek érte, szóval mindenképp repüljetek rá az INNEN elérhető ajánlatra, ha kedvelitek az MMORPG-ket és a survival műfajt.

Borítókép forrása: Steam