Egy ideje már arra várunk, hogy a Valve hivatalosan is leleplezze előttünk a Steam Boxot, de ez ma, a nappalit célzó második bejelentésén sem történt meg -- legalábbis nem olyan formában, mint azt sokan várhatták. Tényleg jön a Steam Box, de mindenféle formában, teljesítménnyel, illetve árkategóriában, s mindet más és más gyártó dobja majd piacra.

A mai nap nagy bejelentése a Steam Machines, mely egy gyűjtőnév azokra a speciálisan nappalikba szánt, játékokra kitalált számítógépekre, melyek a Valve által lefektetett szabályoknak megfelelően épülnek meg. A közös nevező csak az, hogy a héten bejelentett SteamOS-t kell futtatniuk, minden más tekintetben viszont már szabadjára engedhetik a fantáziájukat a gyártók: változatos méretben, teljesítménnyel és persze az adott játékos pénztárcájának megfelelő árcédulával lesznek kaphatók ezek a masinák 2014-től.

A gépek jelenleg is tervezés alatt vannak, ám addig, amíg mindegyik fel nem ölti a végleges formáját, a Valve a saját prototípusával igyekszik minél több adatot begyűjteni, ebbe a folyamatba pedig a közösséget is bevonják. A cég még idén 300 kísérleti gépet fog elpostázni azoknak, akik október 25-ig feliratkoznak a tesztelők körébe. Ez egy ötlépcsős, tetszőleges sorrenden végrehajtandó folyamat, melynek során csatlakozni kell a Steam Universe csoporthoz, el kell fogadni a hardveres bétatesztelésre vonatkozó szabályzatot, legalább egy játékot gamepaddal a kézben, Big Picture módban kell játszani, illetve 10 online barátot kell szerezni és egy nyilvános Steam közösségi profilt létrehozni -- persze csak akkor, ha ezek még nincsenek teljesítve. Ha mindez kész, egy egyedi kitűzőt kapunk, és ekkor már biztosak lehetünk abban, hogy a lehetséges tesztelők között szerepelünk.

A cég október 25-én lezárja a jelentkezést, és megkezdi a sorsolást -- legalább 270 embert véletlenszerűen választanak ki, míg legfeljebb 30 tesztelőt a korábbi közösségi részvételük tükrében jutalmaznak. Minden résztvevő szabadon beszélhet a géppel töltött élményeiről, sőt ez el is várt, illetve módosíthatnak is rajta tetszés szerint, másodlagos operációs rendszert telepítve vagy a hardverfelépítésen módosítva. A jövőben mellesleg mindenki építhet majd magának is egy Steam Machine-t.

A Valve-féle Steam Machine pontos specifikációi még nem ismertek, ahogy magát a gépet sem láthattuk még, de a csapat azt ígéri, hogy ezekről nagyon hamarosan, várhatóan a kiszállítás előtt beszélni fognak részletesebben.

A Valve harmadik és egyben a héten utolsó bejelentése 47 óra múlva esedékes. Találkozunk ugyanitt!

Steam Machines bejelentés -- Gamer-PC a nappaliba