Úgy tűnik, a Valve az utóbbi időben ráerősített az új játékosgenerációt leginkább meghatározó két hívószóra: a közösségre és az annak tagjai által létrehozott tartalomra. Ennek állomása volt a Steam Workshop, amely pofonegyszerűvé tette a modok kezelését, illetve a közösségközpont, ahol az egyes játékokhoz kapcsolódó képeket, videókat, útmutatókat lehet megosztani egymással. A legújabb, és véleményem szerintem legizgalmasabb pedig cikkünk tárgya, a Trading Cards rendszer. Az alábbiakban amolyan kérdezz-felelek jelleggel összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat róla.

Továbbá, ha kérdésed van a Steammel kapcsolatban, ajánljuk alapozó cikkünket, amiben kitérünk a regisztráció és a játékaktiválás folyamatára. Továbbá a PC Guru júliusi teljes játéka, az Alan Wake is támogatja a Steam-kártyákat -- indulhat hát a gyűjtés!

DotA 2 kártyák

Na szóval. Mi is ez a Trading Cards?

A rendszer alapját a gyűjthető kártyák jelentik. Ennek lényege, hogy a mókába bekapcsolt játékokhoz (ezek listáját jelen cikk második oldalán találod) a készítők létrehoznak egy paklit, amely 8-10 lapból áll. Ezeket kell összegyűjteni, majd ha megvan mind, az egészet össze lehet „gyúrni” egyetlen kitűzővé, amelyet aztán fel lehet tüntetni az átalakított profiloldalon.

Várj! Átalakított profiloldal?

Igen. A rendszer bevezetésével a Valve egy füst alatt ezt is korszerűsítette, így sokkal több információt oszthatunk meg barátainkkal magunkról és játékainkról, ráadásul fejlődhetünk is, ugyanis a kártyarendszerhez XP-gyűjtögetés is tartozik, így a szintekből rögtön lehet látni, hogy valaki régóta tagja a közösségnek, és aktív játékos. Természetesen nem nulláról indulunk, a profiloldal átalakításával az eddigi eredményeink, teljesítményeink (mint amilyen a szolgálati idő vagy a különféle ünnepi vásárok alatt gyűjtött plecsnijeink) is tapasztalati ponttá konvertálódnak. 10-es szint alatt egy szintlépéshez 100 XP kell, 10-20 között már 200, 20-30 között 300 és így tovább, a limit tehát tíz szintenként 100 ponttal nő.

És miért jó nekem, hogy magasabb szintű vagyok?

Ahogy írtam, a szintek megmutatják rólad, hogy aktív és régi játékos vagy, de persze van némi előnye is a dolognak. A legfontosabb, hogy tízes szint felett kapsz egy úgynevezett vitrint, amellyel még személyesebb teheted a profiloldaladat, hiszen erre kipakolhatod a legtöbbet játszott, legkedvesebb, vagy általad ajánlott játékaidat, a kitűzőidet, értékes tárgyaidat, az eladásra kínált cuccaidat, kedvenc csoportodat vagy mododat, és így tovább. Ilyen „kirakatból” minden 10. szinten kapsz egy újabb darabot, tehát minél „fejlettebb” vagy, annál több mindent közölhetsz a nagyvilággal. További bónusz, hogy még több barátot vehetsz fel a listádra; bár ennek limitszáma alapból elég magas, a legtöbben a közelébe sem fognak jutni, ez az érték is nő tízzel, ami nyilván a legaktívabbak számára ismét jó hír.

Vissza a kártyákhoz! Hogyan lehet bezsákolni ezeket?

Egyrészt játékkal, másrészt (hasonlóan más gyűjtögetős kártyákhoz) csereberével és adásvétellel. Az első a legegyszerűbb: simán csak futtatni kell az adott játékot (akár a háttérben is), és úgy 1-2 óra alatt lepotyog pár lap. Ám ezek száma limitálva van: a teljes paklihoz szükséges lapok felét szedheted így össze (a Half-Life 2 esetében ez négy kártyát jelent, mivel nyolc lapos a pakli, a kilenc lapos TF2* pakknál ötöt), és ha ez megtörtént, ez a lehetőség le is záródik, azaz többet ezzel a módszerrel már nem lehet összekaparni (a folyamatod láthatod a kitűzők alatt, az „X card drops remaining” jelzi, hány lapot szedhetsz még össze, a „No card drops remaining” pedig azt, hogy nincs több dobásod). Hogy milyen lapok esnek, az teljesen véletlenszerű, szélsőséges esetben akár egyforma is lehet az összes – itt lép be a képbe a közösség. Egyrészt a cimborákkal, vagy az erre a célra létrehozott Steam csoportban lehet egymást között cserélni a kártyákat (az adott kitűző saját lapján láthatod, hogy a barátaid közül kinek van meg egy-egy lap), másrészt a piacon (a kliensben a Közösség/Piac pont alatt) eladni őket, és megvásárolni a hiányzó darabokat.

*Az ingyenes játékok, mint a Team Fortress 2 vagy a DoTA 2 esetében a lapok a játékbeli vásárlások értékének függvényében esnek.

Eladni? Venni? Azt hogyan?

Fontos tudni, hogy a piacon csak a Steam Pénztárca segítségével lehet vásárolni, tehát ha venni akarsz, előbb ezt kell feltölteni (a kliensben jobbra fent, az üzenetikon mellett találod az egyenleget, erre kattintva tudsz internetes vásárlásra alkalmas bankkártyával fix összeget [minimálisan 5 eurót] hozzáadni). Persze ha ügyes vagy és élelmes, no meg eléggé aktív játékos, meg is keresheted a lapok árát, hiszen a fölösleges példányokat eladhatod, illetve más játékokban (például TF2-ben) begyűjtött motyók piacra dobásával is szert tehetsz pénzre. Persze nem kell itt hatalmas összegekre gondolni, egy-egy lap jelenleg 0,20 és 0,60 euró közötti áron cserél gazdát, és hasonló árszabása van a különféle fejfedőknek, fegyvereknek, bár az árszabás a kereslet/kínálat, és az adott tárgy ritkaságának függvényében változik. Itt kell hozzátennem, hogy a fent említett fóliás lapok bizony utóbbi kategóriába tartoznak: ahogy írtam, tízes szint felett esélyed van arra (bár elég minimális), hogy játék közben nem sima, hanem ilyen fóliázott szélű kártya pottyan ki. Miután ebből nagyon kevés van, az értékük is ennek megfelelően magasabb: jelen sorok írásakor egy sima „Alyx Vance” lap 0,27 euróba kerül, míg ennek „ezüstözött” verziójáért 2,18 eurót kérnek... Kicsit olyan ez tehát mint a tőzsde, érdemes napjában többször felnézni és figyelni az árak alakulását, amit az adott árucikk adatlapján látható grafikonon is nyomon lehet követni, mert simán össze lehet szedni 4-5 eurót a pár órányi játékkal összeharácsolt motyók jó időben felajánlásával, ez pedig jó alap a hiányzó lapok megvételéhez.

Maga az eladás szintén egyszerű: megnyitod a profilod alól a Raktáradat, ráböksz a cuccra, és ha ez értékesíthető, a zöld Eladás gombra bökve beírod a kért összeget. Itt egy dologra kell figyelned: ha a piacon a szóban forgó tárgy legalacsonyabb ára mondjuk 0,35 euró, és te alá akarsz menni, például 0,32 euróért elkótyavetyélni a holmit, ezt az összeget a megjelenő ablak jobb oldali, „A vevő fizet” címkéjű mezőjébe kell beírnod, a bal oldali mezőben azt látod, hogy a Steam mennyi pénzt ír jóvá a számládra a saját haszna és a kezelési költségek levonása után. Ha piacra dobtad a terméket, addig nem férhetsz hozzá, míg „kint van a standon”, tehát nem cserélheted vagy ajándékozhatod el, de bármikor visszavonhatod az akciót, míg nem kel el a portéka.

Mit kapok, ha összeszedtem a paklit és egybegyúrtam a lapokat?

Ha megvan minden lap, megjelenik a jobb oldalon egy nagy kék, Ready feliratú gomb, erre bökve egy látványos animáció kíséretében összeolvadnak a kártyák, megkapod az adott játékhoz tartozó kitűzőt, illetve 100 XP-t. Ezen kívül bónuszok is járnak: egyrészt egy háttérkép, amit a profil szerkesztése oldalon tudsz beállítani, így az új profiloldalad valóban látványos lesz (ugyanitt lehet hozzákapcsolni a profilodhoz a megszerzett kitűződet is), másrészt egy speciális smiley, ami szintén új, hiszen immár a Steam chatben is használhatunk ilyeneket (a HL2-nél pl. Alyx feje a jutalom, amit az :alyx: paranccsal tudsz megjeleníteni), harmadrészt pedig beesik egy ajándékkupon is (jómagam a Half-Life 2 kitűző összekovácsolásáért egy 50%-os Awesomenauts bónt kaptam, Bate a Portal 2-ért egy 25%-os God Mode utalványt). Érdemest azt is tudni, hogy a sima és fóliás lapok külön „játszanak”, azaz pl. a Portal 2-ből lehet készíteni normál és „ezüst” kitűzőt is (tehát a fent felsorolt 6 játékból 12 plecsnit kalapálhatsz össze), aminek persze nagy jelentősége nincs, de mindenképp jól mutat a gyűjteményben, és lehet vele villogni a cimborák előtt...

Steam Trading Cards kisokos

És ennyi?...

Nos nem, ugyanis a kitűzőknek is van öt szintje. Ha tehát megvan az első jelvény, még egy paklit összeszedve ezt felfejlesztheted, ami egy új bilétát és a hozzá tartozó megnevezést (HL2-nél City 17, Black Mesa East, Nova Prospekt stb.), háttérképet, hangulatjelet, no és persze újabb tapasztalati pontokat (plusz 100 XP minden szinten, a másodikért tehát már 200 jár) jelent. Ahogy azonban fentebb már írtam, a játékban való gyűjtögetés csak egyszer lehetséges, így ezeken az extra szinteken már az összes lapot meg kell venned, esetleg elcserélned, ha tudod. Épp ezért el kell döntened: elkötelezed magad egy játék mellett, és megpróbálod ennek kitűzőjét „kimaxolni”, vagy pedig arra gyúrsz rá, hogy minden érintett játék jelvényét megszerezd; nyilvánvalóan az elsőként említett lehetőség az „árérzékenyebb”, hiszen a fölös lapok eladásával vagy cseréjével olcsóbban megúszod a dolgot. A Valve amúgy folyamatosan dolgozik a rendszeren, bővíti, csiszolja azt; gondolkodnak például azon, miképp lehetne más módokon is hozzájuttatni a játékosokat a lapokhoz, illetve a jövőben várhatók újabb speciális események, amelyeken további kitűzőkhöz lehet hozzájutni.

Meggyőztél! Hogy tudok beszállni?

A rendszer június 26-a óta nyílt, ami azt jelenti, hogy simán csak játszanod kell azon játékokkal, melyek részt vesznek a mókában, és el is kezdheted a gyűjtögetést. Érdemes ugyanakkor feliratkozni a hivatalos csoportba, itt ugyanis folyamatosan értesülhetsz az újonnan a rendszerhez adott játékokról és a frissítésekről. Sok sikert!

A cikk még nem ért véget, kattints a lapozáshoz!

1 2