Rowling már többször is felhívta magára a figyelmet, miután számos kisebbség védelmét követően olyan kijelentéseket tett, amely a női nem mellett kardoskodva száll szembe az egyre erőszakosabb, nem mellesleg csak egy hangos kisebbséget jelentő transz-lobbival (melyet sokszor maguk a transz emberek sem támogatnak, pont a szélsősége miatt), egyesek egészen odáig mentek, hogy mindenhonnan bojkottálni próbálták az írónőt. Egy múzeum a Harry Potter-kiállításról száműzte minden formában a szerzőt, a Hogwarts Legacy megjelenésekkor attól volt hangos a sajtó, hogy akadt olyan, aki arra szólította fel a játékosokat, hogy ne vegyék meg a játékot, ráadásul voltak színészek, akik inkább beálltak a sodrásba, és az ellen emelték fel a szavukat, akinek karrierjüket köszönhetik. És aki nem mellesleg nem mond hülyeséget.

Ezúttal azonban lehet, hogy maga a horror királya, Stephen King (aki egyébként leginkább az emberi drámában jártas és király) kerül a lobbi célkeresztjébe, mivel az előző hét második felében azt merte nyilatkozni Rowling legújabb, Robert Galbraith álnéven megírt regényéről, a The Running Grave-ről (A hömpölygő sír), hogy “Rowling a legjobb formájában van, a regény a Harry Potter-könyvek olvasmányosságát idézi, de sokkal sötétebb. Ez segített át egy nehéz időszakon.” Amire persze egyből érkeztek a kéretlen riposztok is, elvégre a liberális oldal elfogadása határtalan, miközben évekkel ezelőtt maga King is megfogalmazott némi kritikát Rowling véleménynyilvánításaival szemben. Szóval ezúttal a horror királya is megkapta a magáét, hogy miért is reklámozza Rowling regényét – érdemes elolvasni a hozzászólásokat. A kérdés az, hogy a számos horror- és dráma-klasszikusért felelős íróba mennyire merne beleállni a semmiképpen sem az elfogadásról híres réteg, illetve, ha esetleg ő is kiállna a nőkért, mennyire fajulna el a helyzet, és igyekeznének páran az újabb karaktergyilkossággal?

pcguru-stephen-king-jk-rowling-robert-galbraith-woke-cancel-culture-transz-lmbtq-twitter-x-elon-musk-1.jpg

(Képek: Forbes és Chicago Tribune)

Ha esetleg valakinek eddig kimaradt volna, Stephen King olyan nagyszerű regények és novellák szerzője, mint A ragyogás, a Tortúra, a Cujo, a Halálsoron, az Állattemető, vagy éppen A remény rabjai, amik aztán többnyire a nagyvászonra is adaptálva lettek, méghozzá hasonló sikerrel. Érdemes legalább néhányat elolvasni, pláne így halloween felé közeledve.