Múlt héten tényleg minden a Stranger Things-ről szólt, és egy darabig még szólni is fog, miután a rajtot követően, amelynek keretében megkaptuk az első négy részt, december 27-én jön a következő adag az ötödik etapból, a finálé pedig Újév napján kerül majd fel a Netflixre. Az első négy részre talán a lassú víz partot mos szólás illene a legjobban, a negyedik epizód azonban már több mint ígéretesre sikeredett, így tűkön ülve várjuk a folytatást - kritikánkat ITT találjátok. Az új évad pedig új karaktereket is hozott - természetesen a „nagy öregek" mellett -, többek közt ott van a szemüveges, kissé bizonytalan Miss Harris, aki kezdetben az iskolában, majd pedig a katonai bázison felügyeli a gyerekeket. A karakternek, jobban mondva az őt alakító Hope Hynes Love-nak pedig akad egy érdekes kötődése a széria íróihoz.
Kiderült ugyanis, hogy a Miss Harrist alakító színésznő a Stranger Things megalkotóinak, Matt és Ross Duffernek az egykori középiskolása tanára, Ross pedig az Instagramon mesélte el ezt a személyes kapcsolatot köztük és a színésznő között.
„Miss Harris-t Hope Hynes Love játssza. Ő volt a középiskolai drámatanárunk.”
Hozzátette, hogy Love segített nekik felfedezni a saját tehetségüket, és önbizalmat adott nekik, hogy túléljék a középiskolai éveket, majd Los Angelesbe költözve követhessék az álmaikat.
„Nehéz volt a középiskola mindkettőnk számára. De Hope látott bennünk valamit, amit mi magunkban nem, és segített, hogy ne csak túléljük azt a négy évet, hanem elinduljunk LA felé, és kövessük az álmainkat."
„Üdvözlet minden tanárnak, aki változást hoz” - tette hozzá Duffer, majd így folytatta. „És kérlek… tegyük prioritássá a művészeteket az iskolákban.”
Borítókép forrása: Netflix