A Rockstar Games eddigi pályafutásából kiindulva nagyjából borítékolható volt, hogy a GTA 6 lecsúszik az eredetileg kitűzött megjelenési dátumról, így aztán kevés embert lepett meg a halasztás híre. A legendás széria tízmilliók által várt felvonása azonban olyannyira kidolgozottnak és részletesnek tűnik, hogy egy újabb csúszás esetén sem igazán emelkedne meg a szemöldökünk – egy bennfentes ugyebár már július végén azt rebesgette, hogy 2026. május 26. helyett csak valamikor szeptemberben érkezik a sandboxok következő lépcsőfoka. Egyelőre kár lenne jóslatokba bocsátkozni ezzel kapcsolatban, a kiadásért felelős Take-Two vezérigazgatója mindenesetre eléggé magabiztos a dátumot illetően, szóval megnyugodhat Lewis Hamilton, aki bevallottan szeretne kivenni egy kis szabadságot Lucia és Jason ámokfutása miatt.

„Nagyon-nagyon magabiztos vagyok [a megjelenési dátumban]” – mondta Strauss Zelnick a CNBC-nek adott interjújában (via Kotaku). „A Rockstarnak akad még néhány dolga ezen kívül, de értelemszerűen a GTA 6-on van a hangsúly” – tette hozzá. Természetesen az ismert CEO sem lát a jövőbe, így nem vehetjük biztosra a kijelentését, ám mivel ő eléggé közel áll a tűzhöz, bizonyára nem az optimizmus beszélt belőle. Egy ennyire komplex cím esetében persze sosem szabad kizárni a csúszás lehetőségét, szóval azt javasoljuk, hogy egyelőre csak ceruzával karikázzátok be az előző bekezdésben említett dátumot.

A borítóképek forrása: Rockstar Games