• Apró Sunset Overdrive tisztelgés várható a Ratchet & Clank: Rift Apart keretében
  • A stúdió korábbi játékai és a PlayStation-exkuzívok is feltűnnek
  • A Sunset Overdrive jelenleg csak Xbox-ra és PC-re elérhető

Az Insomniac Games sorozatának új részében számos korábbi PlayStation-exkluzív – Uncharted, SlyHorizon – és a csapat korábbi játéka – köztük a Sunset Overdrive – is felbukkan, erősítette meg nemrég a stúdió az utóbbi napok sejtelmes bejegyzései után. A cross-over tartalmakat elvileg az új RYNO 8 fegyverrel hozhatjuk majd elő, ami egy portált megnyitva más dimenziók tárgyait zúdítja az ellenfelekre.

A kollaboráció nem meglepő, hiszen a Sony 2019-ben felvásárolta a stúdiót, és ezzel együtt az általa birtokolt IP-t is. Egy esetleges PlayStation verzióra is megvan tehát alapvetően az esély, de ennek egyelőre semmi jele, bár érdemes megemlíteni, hogy tegnap 2018 óta először csiripelt Fizzie, a játék kabalafigurájának Twitter fiókja, így semmi sem lehetetlen. Mindenesetre a jelenlegi állás szerint a játék egyelőre továbbra is csak Xbox-ra és PC-re elérhető.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!