A demó, melyet megtaláltok a letöltések között, csekély 1,1 giga, és a Cybran Nation egyjátékos kampányába enged bepillantást, plusz kipróbálhatunk egy Finn’s Revenge nevű skirmish pályát is, három nehézségi fokozaton.

A cucc mellé megkaptuk Chris Taylor üzenetét is, íme: „A Supreme Commander több volt, mint egy szívesen végzett munka: egy utazás vége, melyet nagyon régen kezdtünk el, egy játék, melyet nagyon régóta meg szerettünk volna csinálni. Azt látni, hogy elkészült, hihetetlen jutalom számunkra, főleg, mert a célok jó részét, melyeket még 2003-ban felállítottunk, sikerült elérni. Most az utazás véget ért, mi pedig hamarosan nekiindulunk egy újnak. A GPG és a SupCom csapat nevében remélem, a Supreme Commander sok-sok szórakozással teli órákat, és új, izgalmas élményeket hoz számotokra. És legfőképpen: reméljük, hogy azt kapjátok, amit vártatok... nagyon keményen dolgoztunk, hogy így legyen.

A főnöki szavak mellé a csapat többi tagja is mellékelt pár mondatot, már a vásárlóknak címezve: „Nagyon köszönjük, hogy megvásároltátok a Supreme Commandert. Sokat és keményen dolgoztunk, hogy egy masszív játékélményt készítsünk, melyet évekig élvezhettek. Reméljük, szeretni fogjátok a játékot, és bátorítunk titeket, legyetek tagjai a Supreme Commander online közösségének. Viszlát a GPGNeten!




Minimális rendszerkövetelmények:
1.8 GHz CPU, 512 MB RAM, 8 GB HDD (a teljes játékhoz, a demó 2 GB), 128 MB video RAM, DirectX 9 Vertex Shader / Pixel Shader 2.0 (Nvidia 6x00 vagy jobb), Microsoft® Windows® XP Service Pack 2, Vista

Ajánlott rendszerkövetelmények*:
3.0 GHz Intel / AMD CPU, 1 GB RAM, 8 GB HDD (a teljes játékhoz, a demó 2 GB), 256 MB video RAM, DirectX 9 Vertex Shader / Pixel Shader 2.0 (Nvidia 6800 vagy jobb)

*Az ajánlott rendszer szólómódra vagy maximum 4 játékos / közepes térkép multira optimális

Megjegyzés: A GPGNet nem távolítható el, ha előtte a Microsoft .NET Framework eltávolításra került!