A Death Stranding 2-ben is megtalálható közösségi online-rendszer direkt úgy lett kialakítva, hogy a játékosok segíthessenek egymásnak. Azonban ezzel együtt jár az is, a Death Stranding 2-ben szintén van mód arra, hogy a többi játékossal szórakozzunk, például a lehető legrosszabb helyre helyezzünk el egy Speed Up táblát. Ahogy a neve is mutatja, ez egy ideiglenes sebesség-boostot ad, ha áthaladsz rajta. Megépített utaknál kifejezetten jól tud jönni, hiszen olyan, mintha elnyomnál egy adagnyi nitrót. Ha azonban rossz helyre kerül, az balesetekhez vezethet, ahogy arra world-shaker is rámutatott a Redditen.

A fenti videóban bemutatja, hogy egy rossz helyen elhelyezett Speed Up tábla tönkretette az esélyét az S+ minősítés megszerzésére közvetlenül a célállomás előtt, mivel a boosttól a járműve nekicsapódott a terminálnak. Úgy tűnik azonban, hogy néhány játékos kifejezetten jól szórakozik, amikor ezeket a táblákat elhelyezi olyan helyeken, ahol semmi szükség rájuk. „Eközben én szórakozásból sziklákra tettem le a sebességnövelő táblákat” – mondta egy másik játékos, aki szerint ezzel az ég világon semmi probléma nincs.