Tabula Rasa: Mesteri MMORPG...Eme úr neve Richard Garriot, és a játékipar hőskorszakát ismerők rögtön tudják kiről van szó: az Ultima univerzum megálmodójáról és létrehozójáról, az Origin alapítójáról – a stúdiót máig úgy tartják nyilván, mely egyike volt a játékhistória legnagyobb hatású fejlesztőműhelyének. Garriot, Ultima-körökben ismertebb nevén Lord British (a képen e figura jelmezében látható) 1992-ben adta el cégét az EA-nak, ám a kiadó 2000-ben kihúzta alóla a szőnyeget, így barátunk továbbállt. 2000 áprilisában bátyjával, valamint az Ultima Online producerével, Starr Longgal megalapította a Destination Games stúdiót, és leszerződött az NCsofttal. Azóta a dél-koreai online kiadó összes nagy címe mögött ők bábáskodtak, azaz produceri és menedzseri minőségben a Lineage-széria és a City of Heroes / City of Villains stáblistáján is megtaláljuk nevüket. Saját fejlesztéssel azonban most jelentkeznek először.

A Tabula Rasa sci-fi alapú, melyben az emberiség intergalaktikus zsoldoscsapata, az AFSF (Allied Free Sentient Forces) küzd az idegen faj, a „The Bane” ellen, ismeretlen, távoli bolygókon. A TR sztorialapú, a küldetések, melyeket szólóban vagy csapatosan hajthatunk végre, alaposan befolyásolják az egész játékot, sőt a birtokunkban lévő rejtélyes erő, a Logos az egész kozmoszt képes átformálni. A műfaj egyszerre FPS és RPG, azaz sok akció, lopakodás, némi mágia és erősebb karakterfejlesztés, no meg persze osztályrendszer, hogy mindenki megtalálja a maga posztját a seregben és a csatában.

A fejlesztés jó ideje zajlik, és most ért el abba a fázisba, ahol külsős hozzáértők véleményére is nagy szükség van. A Destination Games ezért limitált számban 18. életévüket betöltött, a műfajban jártas jelentkezőket vár zárt bétatesztelésre. Hangsúlyozom: komoly melóról van szó, melyhez természetesen elengedhetetlen az angoltudás. Ezen az oldalon megtaláljátok azt is, milyen minimális követelményeknek kell megfelelnie a tesztelő gépének. Aki pedig úgy dönt, szeretne részt venni a munkában, itt jelentkezhet. Jelzem, annak idején Starr Long is így került be a csapatba...