A Two Sides to Every Story - Tales from the Borderlands Unveiled at SXSW című előadás során megtudtuk, hogy az egyelőre megjelenési dátum nélküli játékban két főszereplő kerül bemutatásra, akiknek történetei során jobban megismerkedhetünk majd Pandora lakóival, tehát nem a korábbi játékok főszereplőit kísérhetjük el újabb kalandokra, de azért ők is fel fognak tűnni valamilyen mértékben.

Két szereplőnk, a tolvaj Fiona és a Hyperionnak dolgozó, kiberimplantátumokkal felvértezett Rhys megbízhatatlan narrátor lesz, ami azt jelenti, hogy sosem azt fogjuk átélni, ami valójában történt; az eseményeknek két különböző változatát kapjuk majd, aszerint, hogy kit választottunk. Telltale-játékhoz híven természetesen most is a fontos döntések meghozásával görgetjük majd előre a történetet, amik, akárcsak a The Walking Dead-sorozatban, két rossz közül a kevésbé fájdalmas kiválasztására épülnek, ám a cég más játékaitól eltérően jóval több akcióval lesz dolgunk, Kevin Bruner szerint ugyanis e nélkül nincs Borderlands-játék. A Tales from the Borderlands tehát tartalmaz némi lövöldözést, valamint a két karakterünk különleges képességeit is gyakran használjuk majd, konkrétan Fionával lyukat beszélhetünk az emberek hasába, Rhys robotkarjával pedig számítógépes rendszereket törhetünk fel villámgyorsan.

Sajnos a prezentáción nem láthattuk mozgás közben a Tales from the Borderlandsot, illetve az sem derült ki, hogy pontosan mikorra tervezik kiadni a játékot, de legalább már van némi információnk.

tales-from-the-borderlands.jpg