Valószínűleg még az SCS Software fejesei sem gondolták volna, hogy a Euro Truck Simulator 2 még 12 évvel a megjelenése után is épp olyan népszerű és sikeres lesz, mint valaha. Szó szerint és metaforikusan is hatalmas utat járt be a 2013-as Euro Truck Simulator 2 és a 2016-os American Truck Simulator is, ám a hatalmas teherszállítók örömét ez idő alatt csak PC-n és Macen élvezhették a játékosok. Hatalmas késéssel ugyan, de végre a kamionszimulátorok fejlesztői is rájöttek arra, hogy mekkora ziccert hagytak ki, így végre pótolják az elmaradásukat: Xbox Series X/S-re és PlayStation 5-re tart mindkét játék!

Ennek hallatán mi arra leszünk kíváncsiak igazán, hogy miféle kiadásokban érkezik majd konzolra a Euro Truck Simulator 2 és az American Truck Simulator. Mindkét cím, de főleg az idősebb európai kiadás rengeteg extra tartalmat, frissítést és prémium DLC-t kapott az évek során, melyeknek köszönhetően elképesztő méretű úthálózatokat járhatunk be egész Európán át vagy a tengerentúlon. Ezek összesített értéke azonban PC-n is bőven a kétszámjegyes értékhatár fölé lövi a komplett csomagot, így kifejezetten meglepő lenne, ha a sztenderd árú konzolos csomagokban helyet kapna az összes eddigi tartalom.

Erről persze majd elég lesz akkor morfondíroznunk, ha dátumot és további infókat is kapunk a konzolos megjelenésekkel kapcsolatban. Szerencsére az SCS Software is részt vesz az idei Gamescomon, szóval jó esély van arra, hogy egy-két napon belül sokkal többet megtudunk a kamionszimulátorok konzolos kiadásairól.

Borítókép forrása: SCS Software, PlayStation Store