Biztosan emlékeztek még a nagy konzolháborúra. Ennek fogalma évekkel ezelőtt alakult ki és az értelmezés szerint az adott játékos elkötelezett rajongó, aki kizárólag az egyik oldal mellett áll ki, még akkor is, ha az az oldal gyenge/középszerű játékokat ad ki. Az igazság viszont az, hogy aki valóban gamernek vallja magát, az ilyesmivel nem foglalkozik. Azt a konzolt veszi meg, amelyiken a barátai is játszanak, vagy amelyiken azok a játékok vannak, amikkel játszani szeretne. Hogy ez Xbox, PlayStation, vagy Nintendo, az teljesen mindegy. A videojáték maga a lényeg, de valamiért a konzolháború témája minduntalan előkerül a mai napig. A PlayStation korábbi vezetője most elárulta, hogy a Sony nem tekinti a Nintendót versenytársának, sőt, lényegében a japán piacot kivéve egyáltalán nem foglalkoznak a Nintendóval.
(A kép forrása: Ekaterina Elagina / depositphotos)
Bár a Nintendo talán egy kicsit más célközönséggel rendelkezik, az jól látható, hogy egy új Mario vagy Zelda megjelenése azonnal letarolja a piacot és rengeteg játékos azonnal megveszi őket. A Nintendo mindig is a „családbarátabb” konzolokat részesítette előnyben, azokat, amikkel kicsik és nagyok egyaránt remekül el tudnak szórakozni és a játékaikat is ezen felfogás alapján készítik. A nagy siker ellenére úgy tűnik, hogy a PlayStation nem tekint rá versenytársként, ehelyett továbbra is az Xboxot tekinti elsődleges konkurenciának. Erről Shuhei Yoshida, a PlayStation korábbi vezetője mesélt a Kit & Krysta podcast egyik adásában.
(A kép forrása: Viacheslav Iakobchuk / depositphotos)
"A PlayStationnél a konkurencia mindig is az Xbox volt. A Microsoftot látják az igazi vetélytársnak, mert az Xbox nagyon hasonló, teljesítmény és hardver tekintetében is. A Sony-n belül még akkor sem jelenik meg a Nintendo, amikor üzleti elemzést végeznek. Tehát van egy egészséges verseny a PlayStation és az Xbox piaci részesedése között, de valahogy a Nintendo nem szerepel benne" – jegyezte meg Yoshida. Hozzátette, hogy ennek fő oka az eltérő célközönség. Szerinte a Nintendo jóval fiatalabb korosztálynak készít játékokat, akik idősebb korukban áttérhetnek más konzolokra, esetleg PC-re. Japánban azonban a Nintendo népszerűsége hatalmas, és ez az egyetlen hely, ahol a PlayStation számon tartja őket a piaci elemzések szempontjából.
A borítókép illusztráció