Két okból kifolyólag kerestem fel partnerünket, ahonnan a felnőtt társasok érkeztek néhány extra cikk erejéig. Az egyik a kíváncsiság. Hogy vajon mit tudnak a felnőtt társasok, mi lehet a különbség köztük, amikor a kategória általában a szexuális élet megfűszerezését tűzte ki céljául, illetve friss párok esetén a könnyed, gátlásokat feloldó egymásra hangolódást. A másik pedig valamilyen szinten ugyanúgy a kíváncsisághoz köthető, csak éppen más formában: vajon miért van az, hogy a társasjátékok között ugyanúgy megtalálhatjuk a véres, okkult szimbólumokkal és szörnyetegekkel teli, gyilkolós és harcias darabokat, mint a családi és gyerekjátékokat, miközben az úgynevezett felnőtt társasok még mindig egyfajta tabuként vannak kezelve. Ennyire prűdek lennénk? Elvégre a szex kimondottan fontos része életünknek, ami a gyerekvállaláshoz és a család megteremtéséhez éppen úgy lényeges, mint általában egy párkapcsolathoz. Ez tényleg kerülendőbb téma, mint egymás gyilkolása? Máskülönben pedig mi van, ha kicsit nyitottabban állva a dologhoz, kimondottan felszabadító és egyben elmélyüléshez is remek apropót biztosít a pároknak? A doboz ritkán mutat szaftos részleteket, tehát valóban szükség van rá, hogy a szexshopok mélyére száműzzük ezeket a társasokat? Egyáltalán lehet “társasjátékként” definiálni az ilyen kiadványokat? Ezeknek a kérdéseknek próbáltam és próbálok utánajárni, hátha kicsit más szemszögből is sikerül megközelíteni a témát, nemcsak szemlesütve és pironkodva, elkerülve még az említését is.

Monogamy – Egy szenvedélyes viszony...

a pároddal! (Monogamy)

  • Partner/Hazai kiadó: www.vagyaim.hu
  • Tarsasjatekok.com adatlap
  • Típus: felnőtt
  • Játékosok száma: 2 fő
  • Játékidő: átlagosan 60 perc
  • Korcsoport: 18+
  • Nehézség: 1,33/5
  • Ár: 10 990 forint

Bár a BGG-n nem rendelkezik előkelő helyezéssel és túl magas értékelésekkel, a témának utánanézve nem lehet olyan listába futni, amely ne tenné kiemelkedő helyre a 2001-es Monogamy-t, ami immáron itthon is elérhető, méghozzá teljesen magyar nyelven. Már az impozáns, amit utánaolvasva sikerül megtudni a játékról: több mint egymillió eladott példány, 400 feladat, mindennek a hazai változata pedig több mint egy évig készült, hogy minden igénynek megfeleljen. És noha a dobozt kibontva az egyszerűbb játéktábla kicsit csalódásra nyújthat okot, tartozékban pedig nem bővelkedik a készlet (néhány színes korong, egy számozott D6 és két műanyag figura a részünk), az biztos, hogy hamar kiderül, mi hozza a Monogamy legfőbb varázsát.

Merthogy a cím – legyen szó az eredetiről vagy a kibővített magyar változatról –, egyáltalán nem hazudik. Ez tényleg egy monogám kapcsolatban élő párnak készült társasjáték. Méghozzá a szó legszorosabb értelmében, amely a “társ” szavunkat emeli ki. De ne szaladjunk ennyire előre! A szabály egyértelmű, a mechanika egyszerű. A táblán álló startmezőről kezdünk, majd mindenki a kockával dobva, felváltva halad előre, teljesítve a mezőkön álló feladatokat. Ez lehet az ivástól (oldódjon az a hangulat, kérem!) kezdve az eleinte szolidabb puszikon és a forró csókokon át a vetkőzésig minden, de a hangsúly azokon a kártyákon van, amiket a Monogamy- vagy a Szív-mezőkre lépve húzhatunk fel, mindig az adott kör színének megfelelően. Két intim után jön a két szenvedélyes, majd a két forró, a hatodik kör után pedig vége a dalnak. Már ha eljut odáig a páros. Ráadásul minden ilyen teljes fordulónál lehet húzni egy negyedik típusú kártyát (ebből mindig maximum kettő lehet valakinél), aminek leírását viszont nem kell egyből teljesíteni, hiszen erre hetek állnak rendelkezésre. Viszont annál inkább izgalmas feladatok érkeznek, alapvetően forgatva fel egy kicsit a megszokott együttléteket és napokat.

Az Intim-szakasz egyébként szerintem a Monogamy legnagyobb pozitívuma. Itt a társas a szokásokkal ellentétben nemcsak szexuális töltetet ad a játéknak, feloldva a gátlásokat, kizárólag a testiségre fókuszálva, de kifejezetten a kapcsolat mélyítése a célja. Mind női, mind pedig férfi oldalról kérdések merülnek fel, számos témakörben, amik legtöbbször jól megfogalmazott gondolatok, melyek sokszor talán soha nem jutnának az eszünkbe. Amikor viszont elhangzanak, őszintén reagálva olyanokat is megtudhatunk a másikról és egyben kapcsolatunkról, ezzel mélyítve a kettőnk közötti kapcsot, amik normál esetben talán soha nem kerülnének szóba. És ez egy remek pontja a társasnak, ami mindenképpen kiemeli a legtöbb, azonos műfajú cím közül.

Ha pedig ezen a szegmensen túljutottunk, kezdődik a szexuális játék, amivel néhány kör alatt sikerül teljesen kiélezni az érzékeket, beindítani a fantáziát. Ilyenkor ugyanis a sima feladatok is egyre izgalmasabbá válnak (a puszit csók váltja, a cirógatást konkrét izgatás), miközben a kártyák elméleti hozzáállása, az agy és a lélek stimulálása is átvált a fizikai interakcióra, ami egyre tabumentesebb feladatokban nyilvánul meg. De esélyes, hogy mire a párok idáig jutnak, addigra már nem nagyon szégyenlősködnek egymás előtt, avagy a játék által is megszületett varázs végképp átvezeti őket a szenvedélyek és a szexualitás birodalmába.  

Most akkor játék vagy nem?

Nem tudom, melyik definíció szerint kellene leszólni egy olyan felnőtt játékot, mint a Monogamy, de személy szerint nem ismerem. Egy vérbeli kooperatív/kompetitív “társasjátékról” van szó, amelynél nem azon van a hangsúly, hogy különböző sztorikat és meséket elevenítsünk meg az asztalon, hanem azon, hogy a kapcsolatunk legmélyebb titkait is felfedezzük, elmélyedjünk egymásban és a testiségben. Emiatt természetesen egyszerű szabályokba oltott játékmechanika adja az alapot, de fura is volna elképzelni az ellenkezőjét. Ráadásul a lélektől, agytól induló játék tényleg a legfontosabb területeket indítja be ahhoz, hogy ne csak szimplán egy szexuális témájú társasról beszéljünk. Emiatt azoknak a régóta együtt élő pároknak is ajánlott, akik már némileg elhidegültek egymástól, az évek során valahol elveszett a kettejük között fennálló szoros kapocs. De mindez nem zárja ki azt sem, hogy olyanok élvezzék a játékot, akik nem olyan régóta vannak együtt. Már az intim kérdéseknél is többet megtudhatunk a másikról, az egyetlen veszélyt pedig az jelenti, hogy egy friss kapcsolatnál, mikor még minden a másik felfedezéséről és a szexualitásról szól, túl gyorsan sikerül belefeledkezni a feladatokként előkerülő testi játékok okozta élvezetekbe. De azt hiszem, ez talán nem is akkora probléma…

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mindent összegezve nem hiszem, hogy tabuként kellene kezelni az olyan társasokat, mint a Monogamy. Minden ízében megszolgálja a hírnevét, és bár egy “gamer” társassal összevetve teljesen más komplexitást képvisel, a célja is merőben eltérő. Márpedig a célját kifejezetten eléri. Nekem egyedül a tábla kialakítása nem tetszik, ennél sokkal jobbat is láthatunk a műfajban (erre még hamarosan visszatérünk), illetve néhol vicces az intim testrészek elnevezése, de minden eléri a célját, így ilyenekbe és mondjuk, a műanyag kis figurákba már csak azért sem kötnék bele, mert pont nem ezek a legfontosabbak, inkább csak emelné a játék nyújtotta élményt, ha picit több fantáziát sikerült volna bevetni az elkészítésük során. Ajánlott darab kezdő és régi pároknak, nemcsak a közös élményeket és a szexualitást feldobva, de hosszabb távon is új ötleteket adva és akár szimplán játékosabbá is téve mindezt, ezzel elűzve a gátakat is okozó tabukat, amiknek pont a hálószobában és a négy fal között nincs helyük.

Társasjátékos hírekért kövesd a rovat Facebook-oldalát