A Final Fantasy-sorozatáról elhíresült Square Enix sosem arról volt híres, hogy PC-re is elkészítené a játékait, azonban nagy ritkán akad egy-két olyan cím, amit a japán fejlesztők elég jónak tartanak arra, hogy a személyi számítógép használók is próbát tehessenek vele. Ilyen ritkaság volt az FF széria -- egyesek szerint legjobb -- hetedik része, de említhetnénk még a Final Fantasy XI Online-t is, most pedig a The Last Remnant érkezik.

A The Last Remnant egy klasszikus értelemben vett JPRG, amiben a főhősünk -- akiről a játékstílusnak megfelelően rögtön nem látszik, hogy férfi lenne -- Rush Sykes lesz, aki az elrabolt nővérét, Irinát próbálja megkeresni, de a kalandja közben belekeveredik a hatalmas erőt birtokló ereklyékért, a remnantokért vívott gigászi háborúba. A játékban hatalmas területeket járunk majd be, és rengeteg csatában veszünk részt, amik jórészt a taktikai érzékükre támaszkodnak, de reflexeinket is használatba kell majd vennünk, ugyanis a harcrendszert némi QTE-vel is megfűszerezték a készítők. (Quick Time Event -- a felvillanó gombokat kell helyesen lenyomni, hogy a képernyőn egy látványos támadást/blokkolást lássunk.)

A játék PC-s átirata számos extra tartalommal megpakolva valamikor jövő tavasszal fog a megjelenni, de hogy a PlayStation 3-as verzió mikor fog a boltokba kerülni, azt még nem tudjuk.