Váó, Tom Cruise tényleg halálosan komolyan gondolja a Mint a villám 2-t

Nagyon úgy tűnik, hogy harminchat évvel az első film után Tom Cruise újra NASCAR-autóba ül.

Amikor először felmerült, hogy Tom Cruise szeretné feltámasztani az 1990-es Mint a villám című autóversenyzős filmjét, akkor sokan jó eséllyel csak legyintettek, pedig még az is felmerült, hogy amolyan crossovert hoznának össze Brad Pitt tavalyi autós filmjével, az F1 - A filmmel. Az önálló folytatás pedig most egyre valószínűbbnek tűnik: a The Hollywood Reporter szerint immár ez lesz Cruise következő mozifilmje, olyannyira, hogy a forgatása akár már idén ősszel elkezdődhet.

A rendezői székbe Jonathan Levine ülhet, akit olyan filmekből ismerhetünk, mint a Fifti-fifti, az Eleven testek vagy a Csekély esély. Levine az utóbbi években ugyan háttérbe húzódott, de hamarosan érkezik új filmje, a Mr. Irrelevant, ami állítólag igen jól szerepel a tesztvetítéseken, és a Paramountnál ezek szerint eléggé bíznak benne ahhoz, hogy egy Tom Cruise-féle presztízsprojektet is rábízzanak.

Érdekesség, hogy a forgatókönyvet az a Will Staples írja, aki korábban videójátékokon – köztük a Call of Duty-sorozaton – is dolgozott, emellett társszerzője volt a Michael B. Jordan főszereplésével készült Bűntudat nélkül című akciófilmnek.

A produkció mögött egyébként ismét ott áll David Ellison, aki az utóbbi években Cruise egyik legfontosabb partnere lett. Az ő nevéhez kötődik többek között a hatalmas sikerű Top Gun: Maverick és a legutóbbi Mission: Impossible-filmek finanszírozása is.

Ami viszont a sztorit illeti, egyelőre teljes a csend. Az eredeti filmben Cruise a vakmerő újonc NASCAR-pilótát, Cole Trickle-t alakította, aki kezdetben ádáz riválisa volt Michael Rooker karakterének, Rowdy Burnsnek, ám egy súlyos baleset után szövetségesekké váltak. Arról nincs hír, hogy a folytatás visszahozza-e Rookert, Nicole Kidman visszatérésére viszont nem tűnik túl valószínűnek.