A pályázók jelentős részének sikerült a 24. órára időzítenie a leadást, ezzel egyben meg is indokoltam az eredményhirdetés csúszását. Az igazság persze az, hogy miután jómagam múlt héten szintén nyaraltam a festői Balatonfenyvesen, ha folyamatosan futottak volna be a munkák, akkor is felgyűltek volna, így végül is ugyanoda lyukadtunk ki -- azért ha kérhetem, legközelebb ne centizze ki ennyire a dolgot a nagyérdemű, köszönettel.

Az igazi problémák szokás szerint csak ezután következtek. A beömlött anyag ugyanis félelmetes színvonalat képviselt, így elolvasásuk után kisebb frász jött rám, hogy mit is fogok én ezzel kezdeni. Az első kört még „szerencsésen letudtam”: JohnBart ismét letett az asztalra egy 100%-os írást (ráadásul egy méltatlanul mellőzött játékról, mellyel azok vitorlájából is kifogta a szelet, akik azzal indokolják távolmaradásukat pályázatunktól, hogy már minden jó játékról írtunk), ám miután múlt hónapban is ő nyert, íratlan szabályainknak megfelelően („adjuk meg másnak is az esélyt” jeligével) ezúttal csak a „tiszteletbeli bajnok” titulust nyerhette el. A második kör itt kezdődött, és ez már nem volt fáklyásmenet...

Ebbe a fordulóba ugyanis négy, közel azonos (az én értékelésem szerint 97-98%-os művet szerző) pályázó került: BelsoValtozas és iverson2 részéről ez nem meglepő, kvalitásaikat már jól ismerjük, ám Tamar és Rabbit újoncként alaposan belecsaptak a lecsóba. Tamar ugyan már múlt hónapban is pályázott, azonban akkor visszadobtam a Quake2 tesztjét, nem formai, inkább tartalmi okok miatt, és ő a kéréseimet, javaslataimat megfogadva kipofozta az előző anyagot -- és milyen jól tette! Ez megint egy jó példa arra, hogy nem kell megsértődni, és nem kell elbujdosni, ha nem fogadok el valamit; amennyiben látok valakiben fantáziát, úgyis biztatni fogom, hogy ne adja fel, és az eddigiek alapján ez a módszer általában beválik (egyúttal rögtön jelzem is: ez most LordTom barátunkra is vonatkozik, akinek hasonló okok miatt kellett ezúttal „stopjelzést” adnom).

A négy bajnokjelölt versenymunkáját különféle szempontok alapján próbáltam súlyozni: fogalmazás, tartalom, összhatás, karakterszám kontra mondanivaló, lényegi és forma elemek, illetve „utóíz”: elolvastam őket, aludtam rájuk egyet, és aztán a címeiket elolvasva megpróbáltam felidézni belőlük valamit, azaz azt próbálgattam, mennyire gyakoroltak rám hatást.

Végül hosszú tipródás után úgy döntöttem, hogy a Tesztelj Velünk! pályázat 2009. augusztusi kiírásának győztese:

Rabbit, Virtua Tennis 2009 tesztjével.

Gratulálok neki, egyben privát üzenetben kérek tőle egy nevet és postacímet, ahová nyereményét kiküldhetjük. A többieknek is szól természetesen a taps, kemény küzdelem volt, kiélezett verseny, mindenkit biztatok a folytatásra, egyben megköszönve a színvonalas munkát. A szeptemberi pályázatot hamarosan útjára indítom, és az elfogadott tesztek is előbb-utóbb kikerülnek az oldalra (első körben természetesen azok, amelyekhez van képanyagunk).

]{iegészítés: a bejelentett, de nem beküldött tesztek íróitól hétvégéig várok megerősítést, hogy fenntartják-e a foglalást, vagy kiadhatom másnak.