Tesztelj Velünk! eredményhirdetés - 2018. június

A júniusi pályázat véget ért, ezzel együtt egy korszak lezárult, de egy új is elkezdődik. Az eredményhirdetés azonban nem maradhat el.

A júniusi pályázaton nem volt nagy tolongás, mindösszesen egy írás érkezett be, ami nem ütötte meg a mércét, így a megmérettetés sajnos eredménytelen lett. Ahogy azt már délelőtt olvashattátok, a pályázat megújításra került, így már nemcsak játéktesztekről szóló teszteket várunk, hanem film és sorozatkritikákat is. Ezzel együtt a feladatok is át lettek szervezve, a következő pályázat eredményét már Steelsaint fogja kihirdetni, így én nagy szeretettel búcsúzom el tőletek, hiszen ő veszi át ezt a feladatot.

A bejelentéseket ugyanarra az e-mail címre várja Steelsaint, ahova eddig is elküldtétek a kéréseket, a három hónapos határidő pedig több lehetőséget ad a munkára. A következő pályázat beküldési határideje tehát szeptember vége. Én köszönöm a beküldött teszteket, remélem, hogy a megújult verseny is elnyeri tetszéseteket, hajrá!

pc-guru-banner-alt-3.jpg