Eltelt egy újabb negyedév, lezárult egy újabb Tesztelj Velünk! pályázat. Bevallom, a határidő előtt pár nappal még igencsak féltem, hogy ezúttal nem fog elég írás érkezni, de végül rámcáfoltatok, hiszzen négy teszt is befutott, amit ezúton is köszönök. Nem is húznám tovább a szót, lássuk is a lényeget:

  • A győztes ezúttal SasAlexander lett, aki az RWBY: Grimm Eclipse-ről írt egy igencsak összeszedett tesztet nekünk. Kérlek, a nevedet, címedet és e-mail címedet küldd el nekem vagy privát üzenetben, vagy a pályázat e-mail címére, hogy a nyereményedet, azaz a háromhavi PC Guru előfizetést, intézni tudjuk.

De ne csüggedjenek azok se, akiknek most esetleg nem sikerült nyerni, mint mondtam, a beküldött tesztekben mind akadtak nagyon ígéretes megoldások és erős részek, ráadásul  2019-ben lesz még egy pályázat: a negyedik negyedéves Tesztelj Velünk! már kiírásra is került, egészen december 31-ig várjuk nagy szeretettel és kíváncsisággal filmekről, sorozatokról vagy játékokról írt tesztjeiteket maximum 7000 karakter (szóközökkel) hosszúságban.

tesztelj-velunk-01.jpg