Eltehetitek a karót, a The Blood of Dawnwalker vámpírjait nem az AI szülte

A Rebel Wolves szerepjátékának rendezője őszintén beszélt arról, hogy bár a fejlesztés bizonyos szakaszainál segítségül hívták a mesterséges intelligenciát, a játékban ennek nyomát sem fogjuk látni.

Dominika Burza, a Rebel Wolves kommunikációért felelős vezetője egyáltalán nem túlzott, amikor azt mondta, hogy a tegnapi prezentáció (Road to Launch Event) volt a The Blood of Dawnwalker eddigi legfontosabb állomása. Nem elég ugyanis, hogy láthattunk egy ütős sztorielőzetest és egy jókora adag gameplay-t, még a kulisszák mögé is beleshettünk, plusz fény derült a megjelenési dátumra és a hivatalos gépigényre, valamint a gyűjtői kiadás tartalmaira. Az infóáradat pedig az esemény után sem ért véget, hiszen amellett, hogy a rendező, Konrad Tomaszkiewicz beszélt az IGN-nek a romantika árnyoldalairól, egy kérdezz-felelek során arra is kitért, mekkora szerepet kapott a mumusnak tekintett AI a fejlesztés során.

Forrás: Steam
Forrás: Steam

A The Witcher 3: Wild Hunttal már bizonyított alkotó elismerte, hogy használtak mesterséges intelligenciát a munkálatok korai szakaszában, ám pusztán azért, hogy ne kelljen feleslegesen rögzíteni a szövegeket a szinkronszínészekkel. „Egy RPG esetében  – amit [hat] nyelven rögzítenek, ugyebár – a szinkron (VO) egy nagyon nehéz és nagyon költséges feladat” – mondta a rendező. „Biztosnak kell lenned abban, hogy amit felveszel, azt valóban rögzíteni akarod. Egyrészt, a változtatások nagyon drágák, másrészt, csak akkor jössz rá, hogy mi működik a történetben, amikor elkezded hallani a játékot, hallod az NPC-ket és így tovább. Ha mindent felveszel, majd rájössz, hogy valami nem kerek, és meg akarod változtatni a sztorit, újra fel kell venned egy egész [szakaszt] a történetből, ami nagyon drága mulatság. [...] Ezért használtunk ilyen eszközöket [generatív mesterséges intelligenciát – a szerk.] a fejlesztés elején, hogy lássuk, összeáll-e a sztori. Amikor már biztosak voltunk benne, hogy ott vagyunk, ahol akarunk, eltávolítottuk az összes [MI] hangot, és mindent felvettünk a színészekkel” – tette hozzá, majd pár mondat erejéig kitért arra, hogy a minőség-ellenőrzés (QA) terén is jó szolgálatot tehet a sokak által utált technológia.

Nem véletlen egyébként, hogy Tomaszkiewicz ilyen hosszan beszélt a témáról, hiszen az elmúlt hónapokban, években többször is kiborult a bili az AI nem megfelelő használata miatt. Legutóbb ugyebár a Crimson Desertben maradt benne néhány mesterséges intelligencia által generált festmény (ezt azóta hús-vér emberek munkáira cserélte a Pearl Abyss), de az Embark Studios két játéka (The Finals, ARC Raiders) kapcsán is volt némi kiakadás az AI hangok miatt, a Call of Duty: Modern Warfare 3 AI által generált skinjéről már nem is beszélve. A szeptember 3-án érkező The Blood of Dawnwalkerben azonban semmi ilyesmi nem lesz (legalábbis az ígéretek szerint), szóval megnyugodhatnak azok, akik már álmukban is AI slopot látnak.

Borítókép forrása: Rebel Wolves