Hamarosan érkezik a mozikba a Toy Story 5. része, amelynek gigantikus nyitást jósolnak a szakértők, viszont nem a beszélő játékok az egyetlenek, akik jövő héten befutnak a nagyvászonra. Hugh Jackman nyúzott Robin Hoodja is érkezik a mozikba, és bár a magyar premierről sajnos továbbra sincs tudomásunk, az első reakciókat már megkaptuk - és ezek alapján a jól bevált Logan-formulát követte a The Death of Robin Hood.
A történet alapját a 17. századi Robin Hood's Death című ballada adja, ami már nem egy könnyed íjászkaland, a fókuszában ugyanis egy megöregedett, sérült Robin Hood áll, aki hosszú évek bűnei, erőszakos tettei és veszteségei után kénytelen szembenézni a saját halandóságával. Miután súlyosan megsebesül, egy titokzatos nő veszi őt a gondjaiba, és lehetőséget kap arra, hogy számot vessen az életével. A filmet az a Michael Sarnoski rendezte, akinek a nevéhez a Disznó és a Hang nélkül: Első nap is fűződik. Na de mit mondanak az első reakciók?
Úgy tűnik, a kritikusok jelentős része kifejezetten lelkes a látottak alapján. Courtney Howard például egyenesen „brutálisnak és zseniálisnak” nevezte a filmet, Hugh Jackman, Jodie Comer és Bill Skarsgård alakítását pedig kivételesnek tartja.
Matt Neglia ugyancsak áradozott Hugh Jackman alakításáról, dicséri a „nyers intenzitását, nyersségét és viharvert komolyságát”, de több vélemény szerint is a film legnagyobb erőssége maga Jackman. A színész korábban egyébként már bizonyította a Loganben, hogy kiválóan működik egy megtört, megöregedett hős szerepében, és úgy tűnik, Robin Hoodként is hasonlóan erős alakítást nyújt.
Apropó Logan. Ez a párhuzam visszatérő elem a kritikákban, mivel több újságíró szerint is a film ugyanúgy lebontja a legendás hős mítoszát, ahogy azt James Mangold 2017-es alkotása tette Rozsomákkal. Robin Hood itt már nem egy kedves népmesei ikon, hanem egy erkölcsileg nagyon is összetett, hibákkal teli ember akit élete alkonyán a múltbéli döntései kísértenek.
Maradéktalanul persze azért nem mindenki elégedett. @lucam8a például „horkoló embernek” nevezte a filmet, hozzátéve, hogy „nagyszerű körülbelül 30 percig, de csak azért, hogy utána egy kínlódás legyen”.
Borítókép forrása: A24