A The Division nemrég kapott egy hatalmas és ingyenes frissítést, ennek köszönhetően pedig a népszerűsége is eléggé megugrott. Ha csak a steames adatokat nézzük, a program novemberhez képest majdnem megnégyszerezte az átlagos játékos számát, és az eladásai is megugrottak, hála az Ubisoft jelentős leárazásainak.

Ilyen feltételek mellett talán annyira nem is meglepő, hogy David Polfeldt nemrég egy interjúban azt nyilatkozta, bőven lát még potenciált az IP-ben, hiszen a The Division világa tele van lehetőségekkel, melyek közül sokat még nem használtak ki. Az ő szavaival élve:

„Úgy gondolom, ez egy csodálatos, csodálatos márka, melyben olyan sok potenciális sztori lapul. Sok érdekes lehetőség akad benne, melyeket nem használtunk ki a The Division 1-ben. Határozottan úgy gondolom, hogy sok lehetőségünk van a növekedésre azon túl is, hogy tovább működtetjük a The Divisiont. Csak ezekről nem beszélhetek túl sokat most.”

Bár még senki sem erősítette meg, hogy valóban érkezni fog a folytatás, érdemes megfigyelni, hogy Polfeldt The Division 1-ként hivatkozik a játékra, nem pedig simán csak The Divisionként. Ami pedig a folyamatos frissítéseket illeti, a Massive Entertainment vezérigazgatója megnyugtatott mindenkit, hogy ezekre a továbbiakban is számíthatunk.

Ti örülnétek egy számozott folytatásnak?   

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!