Tegnap este volt a negyedik The International nagydöntője, s annak rendje és módja szerint új bajnokot köszönthetünk. Ez a csapat a kínai Newbee, akik a szintén kínai ViCi Gaming ellen mérték össze az erejüket, s kerekedtek felül annak ellenére, hogy utóbbi csapatnak állt a zászló -- a ViCi Gaming 12-3-as mérleggel lépett ringbe, míg a Newbee 7-8-cal, ráadásul a nagydöntőben el is veszítették az első meccsüket, de a hajrában összeszedték magukat, és a három végső összecsapást behúzták.

A nyeremény kerek 5 millió dollár, ami az eddigi legnagyobb összeg, amit egy ilyen tornán valaha is elvittek, de még a második helyen végzett sem szomorkodhat túl sokat, hiszen 1,5 millióval gazdagodtak, sőt a bronzérmes Evil Geniuses is egymilliót kapott. Az összdíjazás egyébként 10,9 millió dollár volt a rajongók közbenjárásának köszönhetően, a hivatalos oldalon pedig megnézhető, hogyan oszlott el ez a pénz.

Innen is gratulálunk a Newbee csapatának!

dota-2-the-ineternational-2014-newbee-winners.JPG