Az elbukott közönségkedvenceket bemutató korábbi cikkeink:

A második világháborúban játszódó Assassin’s Creed ötlete alighanem sok ember fantáziáját megmozgatja, hiszen a rajongók gyakorlatilag folyamatosan keresnek az Ubisofton egy ezt a korszakot bemutató AC epizódot. És bár a franciák eddig igencsak hanyagolták a témát (és úgy tűnik, ez egy ideig még nem változik), azért nem kell kétségbeesni: a Pandemic csapata ugyanis már 2009-ben leszállított egy játékot, mely bemutatja, milyen lenne a második világégés során orgyilkosnak lenni.

the-saboteur-08.jpg

Ez a játék pedig nem más, mint a The Saboteur, melyben a francia ellenállás tagjaként Párizs utcáit (és háztetőit) járva ott kell keresztbe tennünk a Harmadik Birodalomnak, ahol csak tudunk. A Pandemic alkotása annak idején mind a kritikusokat, mind a játékosokat meggyőzte, és egyedi témájával, érdekes sztorijával, valamint elképesztően stílusos kinézetével a mai napig egy nagyon kellemes programnak számít. Kár, hogy a mögötte álló stúdiót még azelőtt bezárták, hogy a játék megjelenhetett volna.

the-saboteur-01.jpg

A Pandemic Studios csapata

A Pandemic Studios alighanem egyike a 2000-es évek legmeghatározóbb fejlesztőcsapatainak. Olyan, mára már legendássá vált címek köthetők a nevükhöz, mint az eredeti Star Wars Battlefront és annak folytatása, a Destroy All Humans! vagy a Mercenaries: Playground of Destruction. 2004 és 2006 között úgy tűnt, a csapat egyszerűen nem tud hibázni: az egyik remek játékot szállították le a másik után, a nevüket pedig már egy lapon emlegették a kor legnagyobb fejlesztőstúdióival. Aztán az EA 2008-ban felvásárolta őket, 2009 végén pedig már le is kellett húzniuk a rolót.

Ha valaki csak egy kicsit is utánanéz az EA múltjának, láthatja, hogy rengeteg neves stúdiót zártak be a kiadó felvásárlása után, gondoljunk csak a Bullfrog Productions, a Black Box Games vagy épp a Visceral Games esetére, és ezt a sorsot sajnos a Pandemic sem tudta elkerülni. Noha a felvásárlás után a stúdió emberei még kifejezetten pozitívan nyilatkoztak a lépésről, mondván, az EA segítségével még szélesebb közönséghez tudnak majd eljutni, ettől a ponttól kezdve rohamosan zuhanni kezdett a játékaik minősége.

the-saboteur-05.jpg

A felvásárlást követő egy évben a Pandemic két programmal jelentkezett: 2008 szeptemberének elején a Mercenaries 2: World in Flames jelent meg tőlük, 2009 januárjában pedig elkészültek a The Lord of the Rings: Conquesttel is. És bár előbbi játék egy népszerű címük folytatása volt, utóbbi pedig a Gyűrűk Ura világában játszódott, mégse tudtak egyikkel sem átütő sikert elérni, sőt, a kritikusok és játékosok egyetértettek abban, hogy mindkét cím középszerűnek és elsietettnek érződött.

Az sem segített a Pandemic helyzetén, hogy brisbane-i stúdiójuk nem tudta időben befejezni nyílt világú Batman: The Dark Knight munkacímen futó játékát, ami állítólag közel 100 millió dolláros bevételkiesést jelentett az EA-nek. Innen pedig már nem volt megállás: először a Pandemic ausztrál részlegét zárták be 2009 februárjában, nem sokkal később pedig a teljes csapatot felszámolták. 2009 novemberében az EA egy hatalmas leépítés keretein belül 1500 emberétől búcsúzott el, köztük a Pandemic 228 munkatársától is.

the-saboteur-03.jpg

Legnagyobb szerencsénkre azonban a Pandemic megszűnése nem jelentette a stúdió legutolsó játékának elkaszálását, így a The Saboteur végül meg tudott jelenni 2009 decemberében. Így lett a játékból, aminek a Pandemic megtépázott renoméját kellett volna helyreállítania, a stúdió utolsó alkotása és egyben búcsúja. És milyen emlékezetesre sikeredett ez a búcsú!

the-saboteur-07.jpg

The Saboteur

A második világháború a 2000-es évek egyik felkapott témája volt a játékiparban, amit számtalan lelkes stúdió feldolgozott ekkoriban, azonban ezek a feldolgozások szinte kivétel nélkül a katonákra és a konfliktus nagyszabású hadműveleteire fókuszáltak. A Pandemic viszont egy jóval egyedibb irányból közelítette meg a világégést. A csapat ugyanis egy egyszerű civilt, Sean Devlint, választott főszereplőnek, egy autóversenyzőből lett ellenállót, aki lesből lecsapva, piszkos módszereket bevetve vette fel a küzdelmet a németekkel Párizsban.

A The Saboteur játékmenete ennek megfelelően nem a látványos összecsapásokra és a grandiózus jelenetekre, hanem a lopakodásra és sunnyogásra épített. Sean képes volt Párizs épületeinek megmászására, hogy fentről csaphasson le a célpontjaira, de a leütött őrök egyenruháját felvéve akár be is olvadhatott a németek közé, hogy dinamitot telepítsen valamilyen létfontosságú berendezésre, ha pedig nagyon szorult a hurok, korabeli járművek volánja mögé pattanva fél pillanat alatt felszívódhatott.

the-saboteur-06.jpg

Valószínűleg már ennyiből is érződik, hogy a The Saboteur nagyon hasonlított egy modern korban játszódó Assassin’s Creedre, azonban ami a mai napig emlékezetessé teszi a játékot, az nem ez, hanem a színpalettája. A The Saboteur világában ugyanis Párizs felszabadított részei színpompás, relatív életvidám környékek, míg a németek által megszállt szektorok szürke, monokromatikus, komor és nyomasztó helyek, ahol egyedül a vér vörössége üt el az egyszínű masszától.

És bár a The Saboteur korántsem lett egy tökéletes játék (a kritikusok főleg az esetlen közelharcot és a kiforratlan játékmechanikákat emlegették komolyabb hibaként), de a maga nemében így is abszolút egyedi színfoltja az iparnak, amihez hasonlót a mai napig sem igazán találunk, egyben pedig abszolút méltó lezárása a Pandemic nagyszerű pályafutásának.

the-saboteur-04.jpg

És lesz valamikor The Saboteur 2?

Mikor az EA bezárta a Pandemicet, megígérte, hogy a stúdió örökségét komolyan fogják kezelni, és nem hagyják majd, hogy a sok népszerű franchise kárba vesszen. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, még egy kisebb, 35 főt számláló csoportot is felállítottak a Pandemic egykori munkatársából az EA Los Angeles szárnyai alatt, azonban hiába az előkészületek, a stúdió IP-i a mai napig parlagon hevernek. Egyedül a Star Wars Battlefront kapott egy rebootot 2015-ben a DICE-nak hála, azonban ez elég kétes minőségűre sikeredett, hogy a folytatás körül kirobbant lootbox botrányról már ne is beszéljünk.

the-saboteur-09.jpg

A The Saboteur pont ezért jó eséllyel már nem fog folytatást kapni, viszont lehet, nem is olyan nagy gond ez. A Pandemic bezárása és a játék debütálása után nem sokkal ugyanis szárnyra kapott a pletyka, hogy már az első rész befejezése előtt elkezdődött egy folytatás készítése, ez azonban egyáltalán nem haladt olyan zökkenőmentesen. Ezt erősítette meg 2016-ban Morgan Jaffit is, aki annak idején a Pandemic Brisbane-nél dolgozott. Szerinte már 2009 elején elkezdődött a The Saboteur 2 fejlesztése, ebből a játékból azonban az EA bürokráciája miatt végül nem lett semmi.

De talán jobb is így. Bár a The Saboteur végigjátszása után bennem is felmerült a gondolat, hogy milyen jó lenne egy ugyanilyen tematikájú, de technikailag összeszedettebb folytatást kapni, azonban ha a The Saboteur 2 fejlesztése már a legelején is akadozott, valószínűleg szerencsésebb, hogy soha nem is jelent meg, és nem tudta elhomályosítani az elődjéhez köthető szép emlékeket.

the-saboteur-02.jpeg