• A varázslatot középpontba állító DLC jelenik meg a The Sims 4-hez
  • A promóban Eddie Redmayne is szerepet kapott

J.K Rowling ismertette meg a világgal azt, hogy milyen érdekes a varázslat és azt is, hogy mekkora potenciál van a mágiában. Rowling sikerét látva mindenki saját varázsvilág építésébe kezdett, az EA pedig most látta jónak, hogy kiadja a Sims 4-hez a sajátját. A Realm of Magic című DLC szeptember 10-én jelenik meg PC-re, a nyári Island Living után tehát új tevékenységbe kezdhetünk.

sims-4-realm-of-magic.jpg

A kiegészítő címéből sejthető, hogy mi lesz a DLC-ben: mágia a köbön: gyakorlati mágia, gonosz mágia, alkímia és így tovább. A Simek egy portálon keresztül jutnak el a varázslat valóságába, a cél pedig az, hogy a lehető legjobb varázslóvá váljunk. A lehetőségek ennél persze tágabbak, hiszen megvan arra a mód, hogy Frankeinstein szerű szörnyekké változzunk a kiegészítőben, többek között. A fenti képen túl az EA az alábbi trailert tette közzé, melyben szerepel Eddie Radmayne is. Nézzétek meg, aztán mondjátok el, mit gondoltok róla, és hogy mennyi lehetőséget láttok még a Maxis játékában!