• Négy év fejlesztés után hozzáférhető lesz a Universim
  • Augusztus 28-án érkezik Steamre, korai hozzáférésben

Az "istenszimulátorok" műfaja már egy jó ideje vár vérfrissítésre, melyre nemsokára végre sor kerülhet, az igen ambíciózus Universim képében. A fejlesztő Cytivo játéka nem kisebb célt tűz a játékos elé, mint egy bolygó felvirágoztatását a kőkortól az űrkorszakig, majd - ha eljutunk odáig - további bolygók kolonizálásáig. Ebben isteni hatalmunk lesz segítségünkre, melyek segítségével közvetett módon terelghethetjük népünket az általunk helyesnek vélt irányba, vagy éppen a pusztulásba.

A Universim augusztus 28-án érkezik Steamre, az eddig is elérhető alfaverzió után az Early Access játékok sorába, de elérhető lesz a a Crytivo saját oldalán, valaminz a GOG és a Humble áruházaiban is. A tervek szerint egy évet tölt korai hozzáférésben, ez idő alatt rendszeres frissítések érkeznek majd, köztük az Exiles (száműzöttek), akik civilizációnk riválisai leszek, később idegen invázióra és egyéb eseményekre is számíthatunk.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!