Kétségtelenül a végletekig kidolgozott program a The Witcher-széria utolsó epizódja, ám a fejlesztők tudják, hogy még mindig akadnak benne finomítható dolgok. Emiatt bejelentették, hogy hamarosan minden érintett platformra elérhetővé teszik az 1.07-ás sorszámú javítást, mely számos problémát orvosol a játékban. Példának okáért megzabolázza a lovunk viselkedését, általánosan javítja a játékmenet és a különböző effektusok teljesítményét, rendbe rakja jó pár küldetés kisebb-nagyobb hibáit, de ami ezeknél is fontosabb, hogy sokkal átláthatóbbá, működőképesebbé varázsolja az inventory rendszert. Például az alkímiai alapanyagokat már nem ennek a terhére kell cipelnünk, többféle módon kereshetünk a felszerelési tárgyaink között, a könyvek saját fület kapnak, ahol azt is láthatjuk, hogy melyiket olvastuk már el, és melyiket nem, valamint a térképen megjelölt dugi helyeken elrejthetjük a cuccaink egy részét mostantól.

Emiatt azonban az e heti ingyenes kiegészítőről le kell mondanunk, a fejlesztők ugyanis minden erejüket a patch elkészítésére fordítják most, aminek pontos dátumát még nem árulták el, de az eddigi gyakorlat alapján előbb a PC-sek, majd nem sokkal később a konzolokon játszók is kapják meg a foltot pár napon belül.