A nap meccsének választottuk tegnap az iPon Team Horizon Reapers és a Lenovo Legion Honvéd mérkőzését és bár az összecsapás csak 22 körön át tartott, mégis fontos volt a végeredmény, ahogy a végeredmény mikéntje is. A bajnokság tabelláját ugyanis jelenleg a BP5 és BEE vezeti, szorosan mögöttük azonban ott lohol az iTHR és az LLH.

Mint tudjuk, az első négy hely ér majd továbbjutást, hiszen az első négy csapat küzdhet meg egymással a rájátszásban. A Honvéd pontjai most ne tévesszenek meg senkit, az állás köztük és az iTHR között szorosabb, mint amilyennek tűnik. Néhány mérkőzést ugyanis felcseréltek, így tegnap például dupla meccse volt a Honvédnak.

tippmixpro-ithr-01.jpg

A WiLD ellen be is húzták a számukra talán kötelező 3 pontot. Nyoma sem volt sajnos a múltheti WiLD-nak, annak a csapatnak, amelyik majdnem elverte a Békéscsabai E-sport Egyesületet. Kilenc kört hoztak csak Camperék ellen és továbbra is a tabella végén kullognak.

Az iTHR ellen azonban nem jött össze a győzelem a Honvéd számára, és ez még fontos lehet. Egymás elleni küzdelemben ugyanis bár 1-1 az állás, a Honvéd 16-14-re nyerte az első találkozót, míg tegnap, a gbkval kiegészült iTHR 16-6-ra tudott nyerni. Ez pedig azt jelenti, hogy ha beérik egymást a meccsek, és az iTHR nem szalad bele egy váratlan vereségbe, jó eséllyel megelőzik majd a Honvédot a tabellán és a harmadik helyen sokkal nagyobb biztonságban várhatják majd a rájátszást.

tippmixpro-ithr-tabella.jpg

Nincs is már addig sok mérkőzés. A héten már a 10. fordulót játsszák majd a csapatok, onnantól pedig már csak mindenkinek két hete lesz a javításra.

A TIPPMIXPRO CS:GO MASTERS 9. FORDULÓJÁNAK ÖSSZES EREDMÉNYE:

  • BP5 16:9 IAS
  • WiLD 9:16 LLH
  • iTHR 16:6 LLH
  • BEE 16:12 PLG