Látva, hogy a játékosok mennyire elégedetlenek voltak azért, mert a Titanfall PC-s verziójából eltűnt a CTF játékmód, a Respawn úgy döntött, hogy visszahozza ezt a meccstípust, de előtte alaposan javít a matchmaking rendszeren.

A csapat egy hosszú blogbejegyzésben töviről hegyire elmondott minden arról, hogyan működik és mit vesz figyelembe a szerverkereső, és megtudtuk azt is, hogy a CTF-nek azért kellett mennie, mert a játékosok kevesebb mint egy százaléka választotta ezt -- bezzeg, mikor eltűnt, hirtelen mindenki kérte vissza.

A megoldása erre, az, hogy a szerverkereső legfeljebb öt perc kutatás után a szomszédos régiókra is kiterjeszti a figyelmét, hogy így nagyobb eséllyel találjon egy kiszolgálót. A hátránya ennek az, hogy esetlegesen nagy pinggel szembesülhetünk, vagy nálunk sokkal táposabb ellenfelekkel, de a meglátás az, s ebben a játékosok is egyetértenek, hogy jobb, ha lehet játszani, mintha nem.

Ezen felül számos finomítás érkezik: a matchmaking több változót fog figyelembe venni, hogy hozzánk hasonló emberekkel kerüljünk össze, a várakozás idejében jelezve lesz, ha valaki éppen csatlakozni próbál, illetve az egyenlőtlen elosztást átrendezéssel fogják orvosolni. Továbbá jönnek az új játékmódok és a meglévők variációi is, de ezekről majd csak később beszélnek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!