• 7 millió dollár gyűlt össze egy prémium League of Legends skinből
  • A Kerekerdő Ornn hőskinézet decemberben és januárban volt megvásárolható

Éppen a napokban számoltunk be arról, hogy egy jótékonysági akció keretein belül több mint 50 millió forintnak megfelelő összeg gyűlt össze a Rainbow Six Siege-ben. A Riot Games pedig most egy ennél is komolyabb sikert jelentett be, a Kerekerdő Ornn hőskinézet (amely december 10. és január 11. között volt megvásárolható a League of Legends játékbeli boltjában) ugyanis 7 millió dollár (átszámítva több mint 2 milliárd forint) bevételt termelt.

A jótékonysági akció célja az volt, hogy a skinből származó bevétel teljes egészében a Riot Games Social Impact Fundba kerüljön: ez egy olyan alap, melyet különféle nonprofit célok segítésére hozott létre a kiadó. 2019-ben már volt egy hasonló akció: akkor a Hajnalhozó Karma kinézetet lehetett beszerezni ilyen módon, amivel 6 millió dollárt sikerült összegyűjteni, a Riot Games tehát képes volt túlszárnyalni az akkori eredményt.

tobb-mint-2-milliard-forint-gyult-ossze-jotekony-celra-egyetlen-league-of-legends-skinbol.jpg