Nehéz lett volna jobb időpontot találni a Ghost Recon Wildlands feltámasztására, mint a sorozat 25. évfordulója. A 2017-ben megjelent játék ugyan sosem tűnt el igazán a köztudatból, az elmúlt években azonban leginkább a közösség tartotta életben. Most viszont az Ubisoft egy meglepően komoly ajándékkal tért vissza Bolíviába: a Last Rites ingyenes frissítés nemcsak technikai fejlesztéseket és új testreszabási lehetőségeket hozott, hanem egy teljesen új történeti küldetésszálat is, amit természetesen nekem – mint a szerkesztőség legnagyobb Wildlands-rajongója – azonnal ki kellett próbálnom. A Last Rites középpontjában ezúttal nem a Santa Blanca kartell áll, hanem egy új, sokkal nyugtalanítóbb ellenség. Nomad és a csapat egy olyan területre érkeznek, amelyet a Los Penitentes nevű fanatikus kultusz tart az ellenőrzése alatt. A szervezet tagjai vakon követik vezetőjüket, a rejtélyes La Lloronát, aki sajátos igazságszolgáltatást épített ki maga körül. A maszkok mögé rejtőző követők nem egyszerű katonák: egy olyan közösség részei, amelyben a hit, a bosszú és az erőszak szinte elválaszthatatlanná vált egymástól.
A történet érdekes módon indul. Elsőre úgy tűnik, hogy egy teljesen átlagos Ghost-művelet vár ránk: behatolás, felderítés, célpontok azonosítása, majd a megfelelő pillanatban történő csapás. Csakhogy a küldetés fokozatosan kifordul ebből a jól ismert formulából. A megszokott bolíviai környezet egyre nyomasztóbbá válik, miközben a csapat szembesül La Llorona követőinek kegyetlenségével és azzal, hogy a háttérben sokkal több húzódik meg egy egyszerű katonai akciónál. Ez az egyik legérdekesebb változás a Wildlands eredeti kampányához képest. A játék továbbra is ugyanazt a nyitott, taktikus játékmenetet kínálja, amely miatt annak idején megszerettük, a Last Rites azonban jóval direktebb és lineárisabb élményt választ. Nem kell több tucat órán keresztül egy teljes régiót felszabadítanunk: a küldetések egy konkrét történet köré épülnek, miközben a játék igyekszik folyamatosan újabb részleteket megmutatni La Llorona múltjából és motivációiból. Pillanatok alatt vissza tudtam rázódni az irányításba és minden egyéb másba is, úgyhogy nekiindultam felfedezni az alapjátéktól elkülönülő régiót.
A készítők ráadásul nem mindent akarnak a játékos szájába rágni. Dokumentumok, hangfelvételek és a környezetben elszórt információk segítségével rakhatjuk össze, hogy ki is valójában La Llorona, és hogyan vált azzá a félelmetes alakká, akivel szembe kell néznünk. A küldetést a tapasztaltabb játékosoknak találták ki, én meg a magam 100 órájával már annak számítok, de még így is akadt egy szakasz, ami felhúzott. Az egyik outpostot legalább hatszor kezdtem újra, mert itt azonnal bukó van, hogyha észrevesznek minket. Én nem tudom, ki találta ki, de emellé még tele lett pakolva medvecsapdákkal (!) az egész terület, szóval itt a lebukás veszélye fokozottan fennáll. La Llorona képében amúgy egy elárult, megtört ember történetét próbálták felépíteni, akinek a bosszúja fokozatosan egy egész kultusz ideológiájává változott. A Last Rites egyik legemlékezetesebb pontja a Vargas-villánál játszódó szakasz, ahol végre szemtől szemben is megismerhetjük La Lloronát és ikonikus, síró özvegyasszonyt idéző maszkját. Ez nemcsak történeti szempontból fontos pillanat, hanem a játékmenet szempontjából is fordulópont: innentől egyértelművé válik, hogy nem egy szokványos Ghost Recon-bevetésen veszünk részt – ez a rész kifejezetten tetszett.
És talán éppen ez az, ami miatt a Last Rites működik. A Wildlands alapjai ugyanis még ennyi év után is meglepően erősek. A drónnal történő felderítés, az ellenséges táborok módszeres feltérképezése, a hangtalan beszivárgás és a tökéletesen időzített rajtaütés továbbra is képes megadni azt a szabadságot, amiért a játékot annak idején ennyien szerették. A fejlesztők ráadásul most még tovább mentek: rengeteg új beállítással szabhatjuk személyre, hogyan szeretnénk játszani. A Ghost Parameters segítségével például megváltoztathatjuk az újraélesztések működését, azonnali halált kapcsolhatunk be, dönthetünk arról, hogy egy vagy két elsődleges fegyvert használunk-e (végre!), illetve azt is szabályozhatjuk, hogy újratöltéskor megmaradjon-e a tárban lévő lőszer. A világ és a kooperatív játék szabályai szintén szabadabban alakíthatók: a napszak, az időjárás, az ellenséges járőrök gyakorisága, a riasztások és még a baráti tűz is személyre szabható.
Mindezt ráadásul egy technikailag is felturbózott Wildlandsben tehetjük meg. Jelengenerációs konzolokon immár elérhetővé vált a 4K felbontás és a 60 képkocka/másodperces működés, miközben új testreszabási lehetőségek, felszerelések és korábban megszerezhetetlen tárgyak is bekerültek a játékba. A frissítés részeként ráadásul a Predatorhoz kapcsolódó tartalom is visszatért, de én már azzal is remekül szórakoztam, hogy a Store-ban kioldottam egy csomó, korábban fizetős tartalmat. Komolyan, vagy 30 ilyet fixen sikerült behúznom. Ha lenyomjátok a Last Rites küldetést, akkor egyébként La Llorona skinje is feloldódik, ami piszok menő – ad egy kis horror vibe-ot az egésznek. Összességében nagyjából két óra alatt értem a küldetés végére, de ebbe beletartozik az is, hogy közben kicsit szétnéztem az új régióban, hátha találok valami érdekeset.
Tény, hogy a Last Rites ugyan nem próbálja meg újra feltalálni a Ghost Recont, és a történet mérete sem vetekszik az alapjáték kampányával, de pontosan azt adja, amit egy ilyen visszatéréstől remélni lehet: új történetet, új ellenfelet, új hangulatot és egy rakás lehetőséget arra, hogy ismét belevessük magunkat a játékba. A legjobb az egészben pedig, hogy ezért ezúttal nem is kell külön fizetni. A Last Rites ingyenes frissítésként érkezett a Wildlandshez, így aki annak idején szerette a játékot, annak gyakorlatilag nincs komoly kifogása arra, hogy ne ugorjon vissza a Szellemek közé. És ki tudja: ha az Ubisoft ezzel teszteli, mennyire él még a közösség érdeklődése a Wildlands-féle Ghost Recon iránt, La Llorona története talán nem is az utolsó alkalom, amikor visszatérünk Bolíviába.
Borítókép forrása: Ubisoft
