Tom Hardy egy időre felhagy a filmezéssel és szabadságra vonul

Tom Hardy azt tervezgeti, hogy akár több évnyi kihagyással szabadságot iktat be a karrierjébe.

A Daily Mail hozta le elsőként, hogy bizonyos források szerint Tom Hardy hosszabb szünetet tarthat a karrierjében, miután befejezte a Paramount+ nagysikerű krimisorozata, a Gengsztervilág második évadának a forgatását. A színész tavaly elárulta, hogy 48 éves férfiként néha úgy érzi, hogy „darabokra hullik” a fizikai megterheléssel járó szerepei miatt. „Két térdműtéten estem át, a porckorongsérvem van a hátamban, isiászom is van... Minden darabokra hullik, és nem fog javulni.” – mondta ekkor. Hogy Tom Hardy pontosan meddig szándékozik távol maradni a filmezéstől, azt egyelőre senki sem tudja (rajta kívül), de benne van a pakliban, hogy akár évekről lehet szó, mire ismét láthatjuk valamiben.

Kép forrása: Tuukka Jantti (depositphotos)
Kép forrása: Tuukka Jantti (depositphotos)

Más források szerint azért döntött úgy, hogy visszavonul egy időre a munkától, mert több időt szeretne eltölteni a családjával. Felesége a 44 éves Charlotte Riley színésznő, akivel két közös gyermekük van, egy 10 és egy 7 éves. Mellettük Hardynak van még egy 17 éves fia is volt barátnőjétől, Rachael Speedtől. A Gengsztervilág (MobLand) stílusos visszatérése volt a színésznek, a sorozat pedig csupa remek értékelést zsebelt be. Ebben Tom Hardy egy kemény, de jó szívű gengsztert alakít, ami igencsak testhezálló szerep számára, ugyanis eddigi karrierje során többször alakított már rosszfiút. A Gengsztervilág második szezonja valamikor idén érkezik.

Borítókép forrása: Tuukka Jantti (depositphotos)