A játékfejlesztés nem egyszerű dolog, de néha előkerül egy-egy olyan játék, melyet egyetlen ember fejleszt, de a végeredmény felveheti a harcot egész stúdiók munkáival - akár játékmenet, akár sikeresség (értsd: bevételek és kritikai visszajelzések) szempontjából. Összeszedtünk ötöt, melyek létét magányos játékfejlesztőknek köszönhetjük.

Minecraft

Igen, tudjuk, hogy mostanra már egy komplett stúdió áll a Minecraft mögött, de a játék első verziójának létrejötte egyetlen személynek, Markus "Notch" Persson-nak köszönhető. A svéd programozó az eredeti változatot egymaga fejlesztette segítség nélkül mindaddig, amíg a játék 2009-ben alfaverzióba nem lépett. A játék sikerének és népszerűsűgének fényében nem is kérdés, hogy a lista élén van a helye.

Rollercoaster Tycoon

Chris Sawyer zsenijéhez kétség sem férhet, számos gazdasági menedzsment játékot köszönhetünk neki, közöttük a méltán klasszikus Rollercoaster Tycoon-t is, melyet egymaga programozott le, csak később kapott grafikusi segítséget. A játék milliomossá tette, a Hasbro Interactiv 180 millió dollárt kaszált vele, melyből 30 millió volt Sawyer részesedése.

top-5-rollercoaster-tycoon.jpg

Braid

Jonathan Blow sikerjátéka, a Braid megmutatta, hogy hogyan lehet egyedi játékot készíteni nagy csapat nélkül. A puzzle-platformer azonban nem csak ötletes mechanikájával, hanem vizuálisan zeneileg és történetét tekintve is megállja a helyét, nem véletlenül vihetett haza több díjat is. A siker pedig megalapozta stúdiója létrejöttét és végül a The Witness megszületését is, mely szintén megér egy misét.

Dust: An Elysian Tail

A Dust: An Elysian Tail Dean Dodrill munkáját dícséri, aki profi illusztrátorként a Jazz Jackrabbit játékokon is dolgozott még a kilencvenes években. Bár a zene és a szinkron megalkotásában kapott segítséget, maga a játék és annak képi világa teljes egészében az ő munkája, számos elismerést tudhat magáénak, még ha nem is lett olyan zajos siker, mint a lista többi szereplője.

Tetris

Lehet, hogy másnak is helyet szoríthattunk volna, de a Tetris az egyik, ha nem a legbefolyásosabb puzzle-játék a videojátékok történelmében, mely 1984-ben született meg, az akkor még létező Szovjetunióban. Alekszej Pajitnov mesterséges intelligencia-kutató szabadidejében fejlesztette a játékot, és egyik munkatársa portolta át PC-re, ahonnan elindult világhódító útjára.

top-5-tetris.jpg

A futottak még kategóriában muszáj megemlítenünk a Banished, Axiom Verge és Stardew Valley játékokat is, melyek sorrendben Luke Hodorovicz, Tom Happ és Eric Barone művei, és teljes joggal megérdemelnének egy helyet a listán.