A bevezetőt jellemzően a legtöbb olvasónk kihagyja, úgyhogy most az általános felkonferálás helyett egy kis ismeretterjesztésre hívunk titeket. Halloween, Mindenszentek és Halottak napjának három napig tartó ünnepe pogány kelta gyökerekkel rendelkezik – Samhain ünnepe először a lómai Római Birodalom hódítása nyomán Pomona ünnepével mosódott össze, később a korai keresztény egyház katolicizálta, így született meg az Allhallowtide – melyből idehaza Mindenszentek napja, azaz november 1 az államilag elismert ünnep. Persze ez nem akadálya a nyugatról beszivárgó világi maszkabálnak, melyet idehaza vérmérséklettől függően lehet utálni vagy kedvelni.

halloween1.jpg

És mivel a fentieknek csak szegről-végről van köze a cikkünkhöz, térjünk is rá a lényegre: mindenféle vallási és üzleti felhang nélkül néhány ingyenes horrorjátékot ajánlunk az őszi szünet még meglévő napjaira – igyekeztünk többféle stílusból válogatni, hogy mindenki találhasson magának ínyére valót.

Deceit

A Deceit egy roppant ötletes többjátékos FPS, melyben a foglyok és fertőzöttek kerülnek egy szorítóba. Előbbieknek céljuk a szökés, utóbbiaknak pedig az ártatlanok leölése – de több csavar is nehezíti a játékot. A foglyok nem tudják, hogy ki fertőzött, azoknak pedig vérre van szükségük, hogy ha sötétbe borul a pálya, felöltsék valódi formájukat, é könnyedén levadásszák a túlélőket. Ezen felül mellékfeladatok teljesítésével könnyíthetjük meg a dolgunkat, legyen az fegyver, szkenner, vagy egyéb hasznos kütyü.

Friday the 13th: Killer Puzzle

Jason ismét előmászik a tóból, hogy egy vérben és fekete humorban bővelkedő… puzzle-játék során gyilkoljon le mindenkit, aki az útjába akad. Nem, nem elírás: valóban egy fejtörő játékról van szó, melyben 100 pályán kell bizonyítanunk rátermettségünket és segíteni mindenki kedvenc bozótvágókéses gyilkosának megbosszulni… mindent.

Cayne

A Cayne-ről már írtunk korábban, mely tulajdonképpen a Stasis prológusának is nevezhető – de kanyarodjunk vissza az ajánlónkra. A Cayne egy izometrikus kalandjáték, mely egyedi látványvilágával és hangulatával borzolja az idegeket – főhősünk egy terhes nő, aki ugyan nem tervezett gyerekkel, mégis menekülni kényszerül a nem túl barátságos szülőszobáról, hogy saját és meg nem született utódja életét mentse.

No More Room In Hell

Nem halloween a halloween zombik nélkül (főleg, ha én rakom össze a listát), úgyhogy tessék: a „No More Room In Hell” Romero egyik filmjében (jár a keksz, ha megmondod melyikben) hangzik el, mintegy magyarázatként a holtak feltámadására. Az igazságra a „Holtak” filmekben nem derül fény, de nem is ez a lényeg, hanem a túlélés – mely a No More Room In Hell célja egyben. A kooperatív akciójáték kegyetlenül nehéz, még ha helyenként kicsit lassú is.

September 1999

A September 1999 egy sétaszimulátor, mely a „talált felvétel”-filmekre hajaz. A játék egész pontosan 5 perc 30 másodperc hosszú, mely kísérleti jellege miatt talán nem mindenkinek fog tetszeni, de ingyen van, úgyhogy egy próbát megér. Már csak a vizualitás és hang terén végzett munka miatt is érdemes egy pillantást vetni rá, sok időt nem rabol az életedből a végigjátszása – de ha az élmény a „helyére kattan” akkor borsozni fog a hátad a teremtett atmoszférától.