A Deadpool & Rozsomák és az X-Men filmek Kardfogújaként ismert Tyler Mane a közösségi médiában jelentette be, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, és megkezdte a kemoterápiás kezeléseket. Az 59 éves kanadai színész egy Facebook-videóban osztotta meg a hírt a rajongóival.
Elmondása szerint kezdetben titokban akarta tartani a betegséget, mert kellemetlenül érezte magát a diagnózis miatt, később azonban rájött, hogy éppen a hallgatás az egyik oka annak, hogy a férfiaknál sokszor későn fedezik fel ezt a betegséget.
„Igen, mellrákom van. És igen, ez rendkívül ritka. Az emlőrákos esetek mindössze egy százaléka érinti a férfiakat” – írta a videóhoz fűzött üzenetében.
Mane szerint az orvosok eleinte nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget a mellkasában talált csomónak, a felesége azonban ragaszkodott ahhoz, hogy eltávolítsák és megvizsgálják az elváltozást. A színész arra is felhívta a figyelmet, hogy a férfi mellrák ugyan ritka, de létező betegség, nagyjából minden 755. férfit érinthet az élete során, korai felismerés esetén pedig nagyon jól kezelhető.
„Mivel ritkán beszélnek róla, általában későbbi stádiumokban fedezik fel, és rosszabb a betegség kimenetele. Ezt szeretném megváltoztatni” – tette hozzá.
Tyler arról is beszélt, hogy dokumentálni tervezi az útját, a videóját pedig egy olyan klippel zárta, amelyen kemoterápián látható, és azt mondja: „Bazd meg rák!”.
Borítókép forrása: Getty Images