• Az Electronic Arts a streamelésben látja a játékipar jövőjét
  • A Ubisoft is ezen a véleményen van

Egy, az IGN-nek adott interjúban a Ubisoft elnök-vezérigazgatója, Yves Guillemot elárulta, hogy úgy érzi, a jövőben a streamelés teljes egészében felválthatja az otthoni gépeket. Ezzel a véleményével ráadásul nincs is egyedül, az Electronic Arts idén kinevezett stratégiai növekedésért felelős elnöke, Matt Bilbey is ugyanezen logika mentén érvelt egy korábbi interjú során.

„A technológia ebbe az irányba halad. A gépek egyre erősebbek és az adatátviteli rendszerek egyre hatékonyabbak lesznek, vagyis egy ponton jobb élményben lehet részünk majd, ha a streamelést választjuk egy gép megvásárlása és rendszeres cseréje helyett.” – nyilatkozta a Ubisoft feje.

Arról persze „megfeledkeznek”, hogy az igazán élménygyilkos látenciát (azt az időt, amíg az adat elér hozzánk, jelen esetben egy-egy gombnyomás után, másodpercenként minimum 30 alkalommal frissítve a képet) jelenlegi tudásunk szerint semmiféle technológiával nem lehet megkerülni, a fizika már csak ilyen makacs dolog. Az egyetlen realitás talaján mozgó módszer komoly szerverparkok kiépítése gyakorlatilag szerte a világon, párszáz kilométerenként.

yves-guillemot-a-mentalista.jpg

Ha két nagy kiadó is ebbe az irányba szeretne elmozdulni, az már jelent valamit, a kérdés csak az, hogy tényleg jó lesz-e ez nekünk? No és ha számításba vesszük a reputációjukat?